A Netflix legújabb filmje izgalmas felfedezést tesz: a híres Jerry Springer Show egy epizódja tragikusan gyilkossággá fajult.

Feltárultak a kulisszák mögött, ahogy a "Jerry Springer: Harc, kamera, felvétel" című kétrészes dokumentumfilm egykori producerei megosztják tapasztalataikat. A szennyműsor világának rejtelmeibe nyújt betekintést a film, amely nemcsak a nézők, hanem a résztvevők számára is sokkoló pillanatokkal szolgál. Kritikai elemzésünkben arra keressük a választ, hogyan formálta ez a provokatív műsor a televíziós szórakoztatást, és milyen hatással volt a társadalmi diskurzusra. A dokumentumfilm bemutatja a hátteret, a döntéshozatali folyamatokat, valamint a kormányzó etikátlanságokkal és a nézettségért folytatott versennyel kapcsolatos dilemmákat. A nézők szembesülnek a műsor valódi természetével, miközben a producerek nyíltan beszélnek arról, milyen árat fizettek a sikerért. Ez a kritika nemcsak a műsor hatását, hanem a médiakultúra változásait is reflektálja, bemutatva a szórakoztatás és a társadalmi felelősség kérdéseit.

Az ezredforduló tájékán a Viasat3 jóvoltából hazánkba is elérkezett a Jerry Springer Show, lehetőséget adva számunkra, hogy szemtanúi legyünk a televíziózás talán legvitatottabb műsorának. A képernyőn megjelenő, dühöngő és gyakran verekedő vendégek láttán sokan valószínűleg azt gondolták, hogy az Egyesült Államokban mindez a hétköznapok része, és hogy ott teljesen természetesnek számít, ha emberek nyíltan beszélnek a legtabu témáikról, akár vérfertőző kapcsolataikról is. A Jerry Springer Show azonban nem csupán egy szórakoztató műsor volt, hanem egy olyan jelenség, amely botrányos tartalmával az amerikai társadalom morális határait feszegette, és amely máig tartó hatást gyakorolt a populáris kultúrára, megváltoztatva a televíziózás arculatát.

Ha valami, akkor ez a ma már fogalomnak számító műsor megérdemelt egy netflixes dokumentumfilmet, még úgy is, hogy maga Springer nem akart benne részt venni, 2023-ban pedig el is hunyt. Az operáció mögött álló valódi agytröszt, Richard Dominick szerencsére vállalta a szereplést, és mindenféle szégyenérzet nélkül, már-már kéjes örömmel meséli el, milyen piszkos módszerekkel jutottak el a csúcsra. Dominick egy kisebb színház művészeti vezetőjeként kezdte, majd bulvárújságírónak állt, ahol pofátlanul szenzációhajhász - és többnyire teljesen fiktív - sztorik gyártásával szerzett magának hírnevet. 1991-ben ő lett az executive producere a nem sokkal korábban indult Jerry Springer Show-nak, amely addig a pontig tizenkettő egy tucat beszélgetős műsorként működött politikai és közéleti témákkal. A csökkenő nézettségi adatok miatt döntött a vezetőség a váltás mellett, Dominick pedig kezdettől tudta, hogy mit akar - cirkuszt. Első és legfontosabb szabálya az volt, hogy a műsor minden pillanata tűnjön lebilincselőnek, hangsáv nélkül is, hogy aki a csatornák közt szörfölve odakapcsol, ragadjon is ott.

Dominickék már a kezdetektől fogva elhagyták a hagyományos morális határokat, és a délutáni műsorsáv ellenére is bőségesen szolgáltattak meztelenséget, pikáns témákat, valamint mindent, ami a jóérzésű nézőkben felkorbácsolta az indulatokat. Az igazán botrányos pillanatra azonban egészen 1997 októberéig kellett várni. Ekkor került képernyőre a Klanfrontation! című epizód, amelyben Ku-Klux-Klan tagokat ütköztettek zsidó aktivistákkal, és (nem) meglepő módon a diskurzus végére közelharc alakult ki. A médiában azonnal elindult a morális pánik, sorra jelentek meg elítélő vezércikkek és riportok, Dominick azonban nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Megérezte a lehetőséget, és úgy döntött, hogy ezentúl még inkább provokálni fog.

Dominick mellett a dokumentumfilmben több egykori producer is megszólal, és míg ő, mint főnök, sosem mutatott jeleket a bűntudatról, addig a kamerák elé ülő munkatársai láthatóan a lelkük terhét szeretnék csökkenteni. A háttéremberek, akik gyakran napi 12 órát dolgoztak, nem csupán a témák felkutatásáért feleltek, hanem azért is, hogy a stúdióba érkező vendégeket – akik sok esetben naivan hitték, hogy a műsor segít megoldani problémáikat – az adás előtt felpörögjenek, hogy a feszültség fokozódjon, és egymásnak essenek. Dominick és volt kollégái szerint a felkorbácsolt érzelmek és a verekedések valódiak voltak – a műsor őrült eseményeit nem ők írták, hanem a valóság maga. A dokumentumfilmben az is kiderül, hogy az alacsony iskolázottságú vendégek 90%-a a producerek által "Springer háromszögnek" elnevezett területről érkezett, amely Tennessee, Ohio és Georgia államokat öleli fel, és a műsor készítői precízen kidolgozott technikákkal manipulálták őket.

Dominickék tudták, hogy a tűzzel játszanak, de ez nem igazán izgatta őket – a fő producer és Springer a csúcsra érve hatalmas összegeket zsebeltek be, miközben a műsor még az eddig megkérdőjelezhetetlen Oprah Winfrey Show-t is sikeresen háttérbe szorította. Gyakorlatilag

Azzal, hogy mi lesz a vendégekkel, miután megkapták a maguk 15 percét, és hazaküldték őket, nem foglalkoztak, így csak idő kérdése volt, hogy bekövetkezzen egy tragédia. 2002-ben egy nővel végzett az exférje az új élettárs közreműködésével. Mint utólag kiderült, korábban mindhárman szerepeltek a show-ban, és a férfi akkor döntötte el, hogy megöli az exét, amikor adásba került az epizódjuk. A dokumentumfilm második része erre az incidensre fókuszál, az áldozat fia részletesen elmeséli a tragédia körülményeit, és azt is, hogy az anyja miért vállalta a szereplést a műsorban. Dominick természetesen ma is tagadja, hogy bármi felelőssége lett volna a show-nak abban, hogy egy ember életét vesztette.

A Netflix által bemutatott "Jerry Springer: Harc, kamera, felvétel" dokumentumfilm a korrektebb műsorok sorába tartozik, hiszen megszólaltatja a show legfontosabb szereplőit, és fókuszál a leghíresebb epizódokra. Ugyanakkor nem lehet elmondani róla, hogy alaposan és mélyrehatóan vizsgálná a téma komplexitását. A film záró részében ugyan említést nyer, hogy a műsor milyen hatással volt a modern tömegkultúrára, azonban a 90-es évek korszelleméhez való kapcsolódását nem tárgyalja, ami nagy mulasztás. Érdemes lenne párhuzamot vonni a korabeli, egyre inkább eldurvuló pankráció világával is. Továbbá hiányzik a diskurzusból olyan résztvevő, aki felhívná a figyelmet arra a zavaró tényezőre, hogy a Jerry Springer Show modern gladiátorharcai valós társadalmi igényeket szolgáltak ki. A műsor esetleges pozitív hatásait is érdekes lett volna megvizsgálni, hiszen láthatóvá tette a társadalom peremére szorult csoportokat, például a melegeket és a transzneműeket, még ha a szerkesztők cirkuszi attrakcióként is kezelték őket.

A dokumentumfilm legizgalmasabb része azonban az, ami hiányzik belőle, és amit ebben a formátumban nem is lehet jól megvizsgálni, azaz Jerry Springer személye. A műsorvezető csak archív anyagokban szólal meg, ezekből, illetve a kollégák elmondásaiból tudható, hogy a showmester, aki korábban "komoly" embernek számított - politikai újságíró és Cincinnati polgármestere is volt -, nem azért lett a trash tévé pápája, mert korábban ilyen ambíciói lettek volna. Springer már az ötvenhez közel járva nézett szembe azzal a keserű ténnyel, hogy politikusi álmaiból nem lesz semmi, tévésként is a középszerűségre ítéltetett, és ezért döntött úgy, hogy - jobb híján - eladja a lelkét az ördögnek. Később,

Ez egy olyan mefisztói történet, amely túllép a saját határain, és amelynek gazdag mondanivalója egy játékfilm vásznán is megérdemelné a bemutatást. Reméljük, hogy egy napon valaki képes lesz ezt a lenyűgöző mesét mozgóképre vinni, hogy mindenki számára elérhetővé váljon.