A VMSZ és a šešelji-miloševići politikai irányvonalának kapcsolata a múltban és a jelenben egy érdekes és komplex téma. A tegnapi események árnyékában a mai politikai tájképet is érdemes elemezni, hiszen a két entitás viszonya számos tényezőtől függ, bele
A november 1-i tragédia után a szerbiai társadalom feszültségei továbbra is megmaradnak, és az elégedetlenség szikrája nem alszik ki. De mi a helyzet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) körül? Milyen stratégiákkal és motivációkkal próbálnak szembenézni a múltjuk árnyékaival és a jelen kihívásaival? Továbbá, hogyan kapcsolódik mindez a hatalom megtartásához egy leendő Vučić utáni politikai klímában? Az események és a politikai táj folyamatos változása megköveteli, hogy a VMSZ újraértékelje pozícióját és szerepét, hogy ne csupán a múlt terheit cipelje, hanem aktívan formálja a jövőt is.
Az elmúlt évtized során rengeteg írás született a VMSZ-ről. Időnként felmerült a kérdés: vajon hogyan reagálna a párt, ha a világ stabilitását képviselő oszlopok – Szerbiában az SZHP, Magyarországon a Fidesz – meginognának, esetleg összeomlanának? A legutóbbi események tükrében talán már körvonalazódik a válasz erre a kérdésre, de érdemes megfontolni, hogy nem szabad sietnünk a következtetésekkel.
Mit is tapasztalunk valójában? Január 26-án a szerbiai települések többségén kisebb-nagyobb tömegek vonultak az utcákra, egyértelmű üzenetet küldve a Vučić-rezsimnek: elegünk van! Az újvidéki tragédia nyilvánvalóan szikraként hatott az emberek frusztrációjára, amelynek gyökerében egy alapvető érzés húzódik: az SZHP hatalma már annyira elhatalmasodott, hogy az országban szinte levegőt sem lehet kapni. Legyen szó Szabadkáról, Leskovacról, Loznicáról vagy Pirotról, a helyzet már igazán elviselhetetlen.
Ne kerteljünk: a főleg šešelji radikálisokból és miloševići szocialistákból szárba szökkent, mintegy tizenkét éve regnáló hatalomnak ma a VMSZ is szerves része. Korábban hiába álltak velük szemben csaknem húsz éven keresztül. Pásztor István vezetése alatt ráadásul, ha kevesebb eszközzel és kisebb nyomásgyakorlással is, de sok tekintetben nagyon hasonló stílusban tartották s tartják sakkban a saját választói bázisukat, vagyis a magyar kisebbséget. Ám mégis milyen álláspontot képvisel a párt november 1-e óta?
Nézzük meg az elnök megnyilvánulásait. Pásztor Bálint nem az a politikai figura, aki néptribunusi módon csapkodja a szónoki emelvényt. Ugyan az elmúlt tíz évben fokozatosan kialakult nála a pókerarccal osztogatott cinikus gesztusok képessége, de ettől még nem lesz belőle az említett néptribun. Valahol ebbe az attitűdbe csomagolta be az elmúlt hetekben adott nyilatkozatait is - amelyeket természetesen egytől egyig "baráti" médiumoknak adott.
Pásztor egyértelműen a haladók oldalára állt, de ezt nem harsányan tette. Az ellenzéket kritizálva kifejezte a VMSZ-en belüli, a Demokrata Párt iránti tartós ellenszenvet. Megjegyezte, hogy "akik a tüntetéseket szítják, már korábban is hatalmon voltak, és bizonyították, hogy nem érzékenyek a számunkra fontos ügyek megoldására." Ezen kívül, függetlenül attól, hogy vannak-e szélsőséges megnyilvánulások, a tüntetések felszámolását tartja a legfontosabb célnak. "A politikát vissza kell vinni az intézmények keretei közé" – hangsúlyozta. Az újvidéki erőszakos események fényében pedig rendkívül aggasztónak tartja a tüntetések jelenlétét, mivel úgy véli, hogy "a tüntetők célja hasonló ahhoz, ami Latin-Amerikában vagy Afrikában szokott történni, azaz, hogy erőszakos eszközökkel megdöntsék a legálisan és legitim módon megválasztott hatalmat."
Mit nem tesz meg azonban Pásztor? Nem engedi, hogy elragadtassák magát olyan kijelentések, amelyek komoly veszélyt jelentenének a haladók által képviselt fő irányvonallal szemben. Ez azt is jelenti, hogy eddig még egyetlen olyan megnyilvánulása vagy gesztusa sem volt, ami esetleg kockázatossá tenné a VMSZ pozícióját egy lehetséges rezsimváltáskor. Hiszen ha ez így van, akkor egy új kormányzatnak ismét ezzel a párttal kellene leülnie tárgyalni. Tehát a pártelnök teljesíti a kötelező minimumot, de mindezt mérsékelt keretek között teszi.
Mindazonáltal a legfeltűnőbb az a jelenség, ahogyan a VMSZ elnöke – és a párt minden egyes tisztségviselője – teljes mértékben figyelmen kívül hagyta Stevan Bakić szabadkai polgármester decemberi és januári megnyilvánulásait. Miért is lett volna szükségük a reakcióra? Leginkább azért, mert Bakić szavakkal egyszerűen megkérdőjelezte azt a politikai örökséget, amelyet a VMSZ elvileg magáénak vall: vagyis a Milošević-rezsim és a '90-es évek nacionalista ideológiájával szembeni határozott kiállást.
Mint közismert, Bakić 2024 végén úgy fogalmazott "október 5-e a legnagyobb gonoszság, ami Szerbiával történhetett, és annak az árát fizetjük ma is". Hozzátette, "a legcsúnyább foltot akkor szerezte az ország, számost hőst kiadtunk Hágának, a rosszakarók pedig itt maradtak". Egészen világosan arra is utalt a polgármester, hogy a 2000 októbere előtti hatalom jó irányítója volt az országnak - illetve szavaiból az is világosan következett, hogy a 2012 utáni is az. Roppant érdekes volt, ahogyan kicsivel később maga Aleksandar Vučić beszélt arról, hogy a tanulók nem tudják, "milyen volt az élet 2012 előtt" - vagyis amikor nem ő, illetve ők vezették Szerbiát. A šešelji radikálisokból és miloševići szocialistákból szárba szökkent hatalom...
A közbeszédben keringő párhuzamvonásokra reagálva Pásztor Bálint a Magyar Szónak azt mondta, látja, hogy "a társadalomban sokan szimpatizálnak és nosztalgiával gondolnak a tüntetésre, a '90-es éveket, a fiatalságukat idézi fel". Ám az akkori választási csalásokra utalva sietett leszögezni, "azok a tüntetések teljesen legitimek voltak, a népakarat megvédése érdekében". Hangsúlyozta, hogy "nekik", vagyis az akkori tüntetőknek volt programjuk, míg a mostaniaknak nincs, illetve a jelenlegi ellenzéki pártok a káosz felé vezetik az országot és így tovább. Pásztor mondatainak külön kényelmes környezetet biztosít, hogy az ellenzék valóban nincs túl jó állapotban, ám ebben a pillanatban ez most mellékes.
Kétségtelen, hogy alapvető eltérés figyelhető meg a VMSZ és az SZHP között, amikor a 2000. október 5-i események megítélésére kerül sor. A haladó erők és a kormányzati körök reakciója nem meglepő, hiszen ők a šešelji és miloševići politikai örökségét hordozzák, és eddig sosem fogalmaztak meg más véleményt. Ezzel szemben a VMSZ most is más álláspontot képvisel – de kizárólag a 2000 előtti időszakra vonatkozóan. Jelenleg pedig azoknak a politikai figuráknak a jó hírnevét védi, akikkel szemben a párt Kasza József vezetésével 2000-ben határozottan fellépett.
Kisebbségi autokrácia ide vagy oda, alapvetően egy szerbiai törpepártként a Vajdasági Magyar Szövetség nem tesz mást, mint manőverezik. S most a kelleténél nem több figyelmet keltve óvatosan a Szerb Haladó Párt farvizén marad. Majd ha baj lesz, csendesen odébbáll, hivatkozva a '90-es évekbeli kiállásra, a Demokrata Párt mellett eltöltött évekre vagy bármi másra, ami épp kéznél lesz. Legalábbis amíg kitart a választói bázisa.
Stevan Bakić, a szabadkai polgármester, határozottan kijelentette, hogy "október 5-e a legnagyobb gonoszság, ami Szerbiát valaha sújtotta, és ennek következményeit a mai napig viseljük". Ezzel szemben Pásztor Bálint pártja, a VMSZ, aktívan hozzájárult ahhoz a politikai fordulathoz, amelyet Bakić éppen dicsér. A két politikai vezető nézetei így éles ellentétben állnak egymással, ami a helyi politikai táj dinamikáját is jól tükrözi.
