A Wagner zsoldoscsoport nevében londoni fiatalok tavaly tüzet gyújtottak, és most bűnösnek ítélték őket.

Három férfit bűnösnek találtak, a vád szerint a Wagner orosz zsoldoscsoport megbízásából 2023 márciusában felgyújtottak egy londoni raktárépületet.
Az Old Bailey bíróság életveszélyt okozó szándékos gyújtogatás vádjával bűnösnek találta a két 23 éves és egy 20 éves fiatal férfit – tudósít a BBC. A lángok martalékává vált raktárban Ukrajnának szánt segélyszállítmányok és műholdas berendezések kaptak helyet. Az elkövetők már korábban elismerték, hogy a betiltott Wagner-csoport nevében hajtották végre a bűncselekményt.
A kelet-londoni raktárra irányuló támadás következtében körülbelül 1 millió font (kb. 460 millió forint) értékű kár keletkezett. Az incidenst a térfigyelő kamerák rögzítették, és az elkövetők egyik telefonján is találtak felvételeket az eseményről.
Menekülésük során egyikük elejtett egy kést, amelyen megtalálták a DNS-ét, másikuk pedig később üzenetet küldött, hogy társa "a helyszínen hagyta a Rambo-kését".
A tárgyalás során kiderült, hogy a raktár felgyújtása csupán az első lépés volt a csapat ambiciózus terveiben. A gyújtogatások mellett egy Putyin-ellenes disszidens orosz milliárdos elrablása is szerepelt a listájukon, ami még inkább megdöbbentette a résztvevőket.
"Ez az eset világosan megmutatja, hogy egy, az orosz államhoz kapcsolódó szervezet megbízottakat - ebben az esetben brit férfiakat - alkalmaz arra, hogy a nevében súlyos bűncselekményeket kövessenek el az ország területén" - nyilatkozta a Met Terrorelhárítási Parancsnokság vezetője.