Almási Kitti szavaival élve: "Néha a legnagyobb támogatás, amit adhatunk, az, ha visszafogjuk magunkat a segítségnyújtásban."

Nem ismerünk lehetetlent! Nőnappal indult a kampányunk, de heteken át tart: ismét, újra és újra az olykor lebecsült női erőre szeretnénk felhívni a figyelmet. Olyan példamutató nőkkel beszélgetünk, akik tehetségükkel, akaraterejükkel, választásaikkal tanúskodnak arról, hogy az életükben nincs lehetetlen, még ha valami olykor annak is tűnik. Ebben a részben Almási Kittivel beszélgetünk a krízisek ajándékáról, kishitűségről és a közösségi médián eluralkodó bántó hangnem káros hatásairól.

A nőnap kezdetével egy különleges, hathetes utazásba vágtunk bele, amely a női erő ünneplésére összpontosít. Ez az erő nem csupán fizikai, hanem mélyen gyökerezik az együttérzésben, a gyengédségben és a kitartásban is. Kivételes interjúalanyaink személyes történeteikkel inspiráló példákat hoznak, amelyek segítenek nekünk is felfedezni a bennünket körülvevő női erőforrásokat. Az egyik korábbi epizódban Halász Judit megosztotta velünk életének nehéz pillanatait, míg Illés Fanni őszinte beszámolója a szülés utáni depresszióval folytatott harcáról szintén megérintette a szívünket, és rávilágított arra, hogy a nehézségek leküzdése is egyfajta erő.

Ebben a szakaszban Almási Kitti szakmai megközelítésből tárja fel a női erő rejtett tartalékait, valamint azt, hogy a váratlan krízisek milyen értékes tanulságokat és lehetőségeket kínálhatnak számunkra.

A videós interjú teljes verzióját a rövid összefoglaló alatt találod.

- A pszichológusszakmában több a nő, a férfiak mégis kedvező helyzetben vannak. Kevés a férfi terapeuta, de többször tapasztaltam, hogy sorban állnak náluk a páciensek, mert sokan előre eldöntik, hogy férfihoz akarnak menni. Előadói pályám elején hátránynak éltem meg, hogy nő vagyok.

A közeg nem igazán volt befogadó, főleg az alapvetően nőkből álló közönség részéről. Akkoriban kezdtem a pályafutásomat, amikor még olyan neves szakemberek, mint Popper tanár úr, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás aktívan dolgoztak. Ez egy kihívásokkal teli időszak volt. Volt olyan eset, amikor valaki megosztotta velem, hogy egyáltalán nem is tervezte, hogy részt vesz az előadásomon, hiszen egy fiatal nő szavait semmiképpen sem találta érdemlegesnek. Ám végül kellemes meglepetésként érte, amit hallott. Komoly harcot kellett vívnom azért, hogy elismerjenek a szakmában. Azonban örömmel tapasztalom, hogy bár egy nő számára néha nehéz a korát megélni, ez a terület kifejezetten kedvez az elfogadásnak, hiszen itt a tapasztalat és a bölcsesség valóban számít.

A színpadra lépő művészek mindennapjait átszövik a kéretlen kritikák és névtelen trollok megjegyzései. Sokak számára ez a folyamatos nyomás elviselhetetlenné válik, és végül visszahúzódásra kényszeríti őket a reflektorfényből. Az állandó külső vélemények súlya alatt sokan megtörnek, elveszítik bátorságukat, és lemondanak arról, hogy megosszák a világgal a tehetségüket.

Amíg nem vagy biztos abban, hogy jól végzed a dolgaidat, az önbizalmad ingatag talajon áll, a szorongás pedig erősebben kúszik be a mindennapjaidba. Nem saját magadról alkotsz képet, hanem mások véleményére támaszkodsz, hogy megtudd, milyen vagy a világ szemében. A kritikák súlya úgy nehezedik rád, mint egy nehéz kő, és ezek a bántó megjegyzések, legyenek akár személyeskedőek, akár a testségyenítésről szólnak, mélyen sebeznek. Egy idő után azonban elkezdünk alkalmazkodni, és ez a folyamat rendkívül szomorú: megtanulunk „ütésállóvá” válni. Sajnos ez a jelenség egyre inkább jellemzővé válik az online térben, ahol a bántó szavak és a kegyetlen kritikák mindennaposak.

- Régebben nagyon rosszulesett jó pár komment. Bár hozzáteszem, néhányból tanultam is. Volt, hogy fájt, emésztgettem, és végül változtattam valamin, mert úgy éreztem, az illető különösen bántón fogalmazott, de talán lehet valami abban, amit mondott, mert még hetek múlva is foglalkoztat a dolog.

Erősebbek vagyunk, mint azt sokan hinnék. A nőkben rejlik egy ősi, anyai intuíció, amely vészhelyzetben azonnal aktiválódik. Amikor egy anya gyermekével bajba kerül, hirtelen felbukkan a megoldások tárháza, nem a megszokott gyakorlat vagy tanulmányok alapján, hanem ösztönösen, a szív mélyéről fakadóan. A történelem során sok nő volt kénytelen egyedül megküzdeni a gyermeknevelés kihívásaival, így rendkívüli eszköztárat építettek fel, amely lehetővé teszi számukra, hogy bármilyen helyzetben helytálljanak.

- A "nem ismerünk lehetetlent" jól hangzik, bár inkább úgy fogalmaznék, hogy a legtöbb ember csak a lehetetlent ismeri. Óriási lehetőség van abban, ha ráébredünk, hogy ezt a lehetetlent - ami tulajdonképpen saját magunknak állított korlát - le is lehet bontani. Hatalmas tudás, erő van bennünk, ami legtöbbször csak krízis hatására jön elő, de nem kellene azt a nehéz időszakokra tartogatni. Álmodjunk nagyot, erősek vagyunk, bontsuk le ezeket a korlátokat!