A rendőrség DNS-vizsgálatra hivatkozik, amely alapján kiderült, hogy nem a kiutasított moldáv állampolgár, hanem egy közeli rokona volt felelős a balesetért.


DNS-vizsgálat igazolja: a kiutasított moldáv embercsempész testvére vezethette a Budapesten hét ember sérülésével járó balesetet okozó gépkocsit - írja honlapján a rendőrség. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központban soron kívül elvégzett DNS-vizsgálat most megérkezett eredménye is alátámasztotta a nyomozás megállapításait. Az Audi S8-ban rögzített genetikai nyom nem egyezik a korábban embercsempészés miatt Magyarországról kiutasított moldáv férfiéval, ám azzal közvetlen vérrokonságot mutat: azaz testvére menekülhetett el a baleset helyszínéről, miután 2025. január 5-én éjfél után Budapest XXII. kerületében egy másik autónak csapódott.

A nyomozás első szakaszában összegyűjtött információk arra utalnak, hogy a rendőri rutinellenőrzés elől menekülő, majd balesetet okozó autót egy korábban embercsempészésért elítélt férfi vezette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói által beszerzett újabb bizonyítékok megerősítették, hogy a keresett férfi helyett a testvérével szinte azonos külsejű bátyja ült a járműben. A 27 éves moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanújával már folyamatban volt hazai körözés, amikor a Budapesti Rendőr-főkapitányság kérésére, az ügyészség indítványára, a bíróság január 17-én nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A nyomozás során még tisztázni kell, hogy a férfi miért használta kiutasított testvére adatait, valamint milyen okból tartózkodott Magyarország területén. Korábbi hírek szerint: - Megnyugtató hír: nem a szabadon engedett moldáv embercsempész, hanem a testvére vezette az Audit - "csupán" az okmányaikat cserélgették - Az "országot a migránsoktól megóvó" kormány által szabadon engedett csempész okozta a budai tragikus balesetet - A súlyos balesetet okozó moldáv férfi után nyomoz a rendőrség.

Related posts