Doppingoláson kapták el a férfi után a női világelsőt is.


A volt világelsőt versenyen kívül ellenőrizték augusztusban, és a mintájában a tiltólistán szereplő trimetazidint találtak. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) azonban elfogadta azt az érvelését, hogy a nem receptköteles melatonin okozta a pozitív tesztet, amelyet a 23 éves játékos az időeltolódás miatti fáradtságra vett be. Az is enyhítő körülmény volt, hogy a tiltott anyag szintje épphogy átlépte a határértéket.

Swiatek már túlnyomórészt letöltötte büntetését, mivel szeptember 22. és október 4. között, a játékengedélyének felfüggesztése miatt, három tornát kihagyott. Ennek köszönhetően már csupán nyolc nap választja el az eltiltásának lejártától.

Korábban a férfi világelső Jannik Sinner is belekerült a doppingszűrés hálójába: a márciusi Indian Wells-i tornán kétszer is pozitív eredményt mutatott a tesztje. Az olasz tehetség szervezetében olyan anabolikus szteroidot azonosítottak, amely az izomtömeg növelését célozza meg, így javítva a teljesítményt. Azonban az ITIA végül felmentette Sinnert, aki azzal védekezett, hogy masszőre egy olyan spray-t használt a saját megvágott ujjának kezelésére, amely tartalmazta a tiltott szert, és a masszázs során ez a készítmény érintkezett Sinner bőrével.

Sinner ügye mégsem zárult le teljesen, mert bár az ITIA felmentette őt, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szeptemberben legalább egy évre szóló eltiltással fenyegő eljárást indított.

Related posts