Egy rejtélyes étterem nyomában - Az óbudai Postakocsi, ahol Krúdy Gyula is szórakozott Az óbuda szívében megbújó Postakocsi étterem története nem csupán az ízekről szól, hanem a kultúra és a művészet találkozásáról is. E falak között mulatott Krúdy Gyula

Ma már csak emlék, pedig a millennium időszakában, a két világháború között és a szocialista időkben is az egyik legmenőbb hely volt az óbudai Fő téren állt Postakocsi étterem, melynek ugyan Krúdy Gyula is állandó vendége volt, mégsem az ő regénye (A vörös postakocsi) volt a hely névadója.

a főváros pezsgő fejlődésen ment keresztül. Krúdy Gyula regényének szelleme mégis áthatja a hely atmoszféráját, hiszen az író gyakran megfordult itt, és e falak között szőtte irodalmi álmait. Az étterem, amely már a 19. század végén is népszerű találkozóhely volt, a vendégek számára nem csupán kulináris élvezeteket kínált, hanem egyfajta időutazást is, ahol a múlt szelleme és a jelen találkozik. A Postakocsi nem csupán egy hely, hanem egy élmény, amelyben a gasztronómia és a kultúra harmonikusan egyesül, túlmutatva a hétköznapok szürkeségén. Ezen a helyen megérinthetjük a történelem ízét, miközben a város vibráló életét figyeljük.

Az 1891-ben megnyitott Postakocsi borozó és étterem, amely a Fő tér 2. szám alatt található, nevét a hely történelmi jelentőségéről nyeri. Itt, ezen a helyszínen, már 1752 óta állt a Bécs felé tartó postakocsik végállomása. A szocialista korszakban megújult, és újból megnyílt étterem a korszak első osztályú gasztronómiai helyszínei közé emelkedett. Az étterem belső terének egyedi hangulatát a sok korabeli tárgy mellett a pincehelyiségben található, gondosan felújított eredeti postakocsi adta, amely nemcsak a hely varázsát, hanem történelmét is megidézi.

A Postakocsi a háború utáni években, több mint két évtized elteltével, az 1960-as évek második felében nyitotta meg újra kapuit. Eleinte borozóként működött, ahol a vendégek számára étkezési lehetőséget is biztosítottak. Azonban a hely hamar népszerűvé vált, így a tulajdonosok a további fejlesztések mellett döntöttek. 1975-ben a szomszédos épület alig használt pincéinek egy részét beépítették, így a Postakocsi bővítette kapacitását: ekkor alakult ki a 48 személyes pincetér és a 12 fős reprezentatív terem, amelyek új dimenziót adtak a vendéglátás élményének.

Az Országos Szórakoztatóipari Központ hivatalos kiadványa, a 1962 és 1991 között működő Szórakoztató Zenészek, 1985-ben különös figyelmet szentelt az óbudai Fő tér felújításának. Ez a revitalizáció nem csupán a tér esztétikáját változtatta meg, hanem jelentős hatással volt a környék vendéglátóipari egységeire is, különösen a már akkor is híres Postakocsi étteremre. A tér megújulása új lehetőségeket teremtett, és hozzájárult a helyi kultúra és közösségi élet fellendüléséhez.

Az újjávarázsolt Fő tér szórakoztatási központtá történt átalakításán kívül nem beszélhetünk gyökeres megújulásról. Viszont el kell ismerni, hogy az itt végzett munka minősége kifogástalan. A RADEBERGER söröző, a SIPOS Halászkert és a POSTAKOCSI étterem oly csábító erővel rendelkezik, hogy aki csak véletlenül téved a Fő térre, valószínű, hogy hamarosan vendége lesz az itt található üzletek valamelyikének.

Talán már ennyiből is világos, hogy az óbudai Fő tér és közvetlen környéke, az abból nyíló utcák tele voltak a szocialista időszak jobbnál jobb helyeivel, ahova vállalati vezetők, politikusok, sportolók és művészek, vagyis az akkori közélet prominens alakjai jártak vacsorázni, nemegyszer mulatni, dorbézolni. De a külföldről érkező illusztris vendégeket is előszeretettel vitték a Postakocsiba, volt, aki többször is megfordult itt. Járt az étteremben többek között Willy Brandt, az NSZK külügyminisztere, majd kancellárja, az indiai Kommunista Párt vezetője és a Békevilágtanács elnöke, Romes Chandra, Pablo Neruda chilei költő, több szovjet űrhajós, na és a korszak nemzetközi sztárszínészei, mint például Horst Tappert (Derrick), Kabir Bedi (Sandokan), Ladislav Chudik (Sova doktor) vagy Ljubiša Samardžić (Surda).

A postakocsi (vagy korabeli nevén: delizsánsz) volt a vonathálózatok kiépülése előtti legfőbb távolsági közlekedési eszköz, ami nemcsak embert, hanem mást is szállított. A levelek a kocsi oldalán függő táskákban voltak. A tetején halmozták fel, jól lekötözve, a kocsi belsejében helyet foglalt utasok poggyászait. Kulcsra zárt, erős ládákban még pénzt is szállítottak időnként a kocsik, és ilyenkor fegyveres őr is utazott velük.

Bécs és Buda között hetente közlekedett a postakocsi, és mivel az út nemcsak fáradságos, hanem kényelmesnek sem mondható, az utazók számára több pihenőhely kínált lehetőséget a felfrissülésre. Ezeken a megállókon az utasok nemcsak étkezhettek és ihattak, hanem ha az este késői óráiban érkeztek, akár szállást is találhattak. Egyes állomások ráadásul pénzváltási szolgáltatásokat is nyújtottak, így nem csupán vendéglátóként, hanem igazi közösségi térként működtek. Az óbudai állomás helyén egy borozó-étterem alakult ki, amely az idő múlásával állandó vendéglátóhellyé nőtte ki magát.

Az 1891-ben megnyílt Postakocsi első gazdája Schmiedl Ferenc volt, aki hét év elteltével átengedte a helyet másnak. Ezt követően a vendéglő tulajdonosai gyakran váltakoztak, átlagosan 2-3 évente új arcok bukkantak fel. Ebből az időszakból a leghíresebb vendég Krúdy Gyula volt, aki biztosan legalább egyszer megfordult az Óbudán létező helyszínek egyikében. Nem véletlen tehát, hogy a Fő téren álló Krúdy-Szindbád-szobor éppen az egykori Postakocsi előtt található.

A vendéglő története a két világháború között és alatt nem kapott elég figyelmet a dokumentáció során, de kétségtelen, hogy voltak olyan évek, amikor virágzott, és máskor, amikor nehézségekkel kellett megküzdenie, sőt, előfordulhatott olyan időszak is, amikor egyáltalán nem üzemelt. Ez a helyzet a második világháború után sem változott, hiszen több mint két évtized telt el, mielőtt állami vállalatként újra kinyitotta kapuit. A rendszerváltás után azonban a vendéglő átkerült magánkézbe, de a dicső múlt ellenére végül bezárta a kapuit. Ma már nyomát sem találni, hiszen a helyén részben az Esernyős kávéház és galéria foglal helyet, új életet adva a területnek.