Egykor a társadalmi rang és presztízs jelképe volt, ma viszont a közösségi interakciók akadályaként funkcionál – a Kiscelli Múzeum telefontörténeti tárlatán tett látogatásunk nyomán ezt tapasztaltuk.
HALLÓ? HALLÓ! - A telefonálás technika- és kultúrtörténete címmel nyílt a napokban új kiállítás az óbudai Kiscelli Múzeum labirintusszerű sziklapincéjében. Ahogy azt már megszokhattuk a kiállítóhelytől, ez a tárlat is rendkívül alapos. Amikor a végére érünk a már-már kimerítő mennyiségű anyagnak, nemigen merül fel bennünk olyan szempont, amit ne érintett volna a kiállítás. Nemcsak a telefon technikai fejlődéstörténetéről kapunk teljes képet, de annak kulturális vonatkozásaira is kitér a tárlat, illetve azt is elmeséli, hogy az egyes korszakokban milyen szerepet töltött be a hétköznapi életben ez a kommunikációs eszköz, illetve hogyan formálta a társadalmat.
Manapság sokan kritizálják az okostelefonokat – nem véletlenül –, hiszen ezek a készülékek felgyorsítják azt a káros folyamatot, amely a modern világunkban egyre fokozódó elmagányosodáshoz vezet. Ezáltal gyengítik közösségi és társas kapcsolatainkat. Nemcsak hogy figyelmetlenebbé és türelmetlenebbé tesznek minket, de a kommunikációnk is egyre felszínesebb lesz. Olyan paradox helyzet áll elő, hogy miközben az információhoz, sőt, az álinformációkhoz is villámgyorsan hozzáférünk, valójában a saját intellektusunkat is alulmúljuk. Az okostelefonok hőskorában, amikor még viszonylag kevés ember birtokolt ilyen – akkoriban drága – eszközt, sokan büszkén mutogatták, és hamar elnyerték a „bunkofon” gúnynevet. Ma viszont a modern okostelefonok használói talán még inkább megérdemelnék ezt a megnevezést, hiszen sok esetben a készülékek csőlátású, felszínes gondolkodású „droidokká” változtatják őket.
A klasszikus bunkofon nem csupán egy egyszerű kommunikációs eszköz volt, hanem státuszszimbólumként is funkcionált. Tulajdonosai gyakran feltűnően viselték és használták, tisztelet a kivételnek, akik valóban rászorultak. Az első telefonok megjelenésekor sokan szkeptikusan tekintettek a technikai újításra, hiszen az emberek hajlamosak voltak a változásokkal szembeni ellenállásra. Ahogy azonban egyre többen felfedezték a telefon előnyeit, és felismerni kezdték, hogy ez a találmány mennyire megkönnyíti a kommunikációt, úgy fokozatosan nőtt a társadalmi elfogadottsága. Mindazonáltal a telefon elérhetősége nem volt mindenki számára garantált. Volt olyan időszak, amikor a hatalom is gátolta a telefonhasználatot, így az elfogadottság nem mindig járt együtt a széles körű elterjedtséggel. A telefon tehát nem csupán egy technikai vívmány volt, hanem a társadalmi státusz és a gazdasági helyzet tükre is, amely a kommunikációs szükségletek mellett a társadalmi dinamikák komplexitását is tükrözte.
A nyugatosok imádták a telefont. Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső műalkotásokban is megfogalmazták a szerkezettel kapcsolatos gondolataikat és érzéseiket.
A technikatörténeti ív pontos, alapos és sok jó állapotú, eredeti tárggyal megtámogatott felrajzolása mellett a tárlat legnagyobb izgalmát a kultúrtörténeti háttér felfestése adja. Színes, változatos és sűrű képet kapunk arról, hogyan hatott a telefon a kultúrára (irodalom, film, képzőművészet, zene, kabaré), ráadásul nemcsak hazai példákat helyeznek elénk, hanem némi nemzetközi kitekintést is kapunk. Andy Warhol például szabályosan telefonfüggő volt - bele sem merünk gondolni, mit kezdett volna egy okostelefonnal -, nem véletlenül alkotta meg piros száj telefonkészülékét.
Kimondottan döbbenetes, amikor azzal szembesülünk, hogy még egy olyan egyszerű kommunikációs eszközre is, mint a telefon, milyen komoly befolyással volt a politika a saját paranoiája okán. Miközben Európa nyugati felén egyre inkább a hétköznapok részévé váltak a készülékek, a keleti blokkban más volt a helyzet.
Nem azért volt bonyolult a telefonok előállítása és bekötése, hanem mert a politikai vezetés nem támogatta a lakosság ellátását ezzel a kommunikációs eszközzel. A telefon lehetőséget adott a hírek gyorsabb terjedésére, ami viszont fokozta az emberek szabadságérzetét. A hatalom pedig éppen az általános, túlságosan nagy szabadságot igyekezett megakadályozni.
A kiállítás különlegessége abban rejlik, hogy számtalan eredeti készüléket csodálhatunk meg. Nem csupán a modern telefonok vonzanak, hanem azok ősatyái is, mint például a morze és a távíró. Emellett egy 100 évvel ezelőtti telefonközpont is vár ránk, mely a technika fejlődésének lenyűgöző bizonyítéka. A legimpozánsabb darabok viszont a bányatelefonok, amelyeket olyan masszívra terveztek, hogy akár egy falra szerelhető mini tanknak is elmennek – hiszen a bányászoknak bármilyen robbanást túl kellett élniük. De a kiállítás nem áll meg itt: Kádár János irodai telefonmonstruma is helyet kapott, valamint néhány bulvártelefon is, amelyek igazi kuriózumnak számítanak. Ilyen például a két háború közötti időszak fürdőkádtelefonja – valamilyen rejtélyes oknál fogva sokan az esti fürdés közben is telefonálgattak. Továbbá, a szocializmus ikonikus fehér telefonja is bemutatásra került, amelyből olyan kevés készült, hogy aki birtokolta, az igazi menőnek számított. E különleges készülékekkel a múlt technológiai csodáit ismerhetjük meg, miközben a nosztalgia és a kíváncsiság egyaránt feléled bennünk.
A Kiscelli Múzeum legújabb kiállítása nem csupán a régi telefonok világába kalauzol minket, hanem lehetőséget is ad arra, hogy néhány készüléket saját kezűleg is kipróbáljunk. Előfordulhat, hogy az egyik teremben lévő telefonról hívást indítunk a másik teremben található készülékre. Emellett a morzejelekkel is játszhatunk, és egy autentikus telefonközpontos kapcsolószekrény segítségével felfedezhetjük a múlt század szinte összes magyar telefonos slágerét. Ez a kiállítás így nemcsak látványos, hanem interaktív élményt is nyújt, amit jövő év január 18-ig élvezhetünk.
