Ezt a vizsgálatot sok embernek érdemes elvégeznie otthon: ezekre a szempontokra érdemes odafigyelni - Agrárszektor.

A Portfolio Csoport idén már 13. alkalommal szervezi meg a siófoki Agrárszektor Konferenciát, amely az agrárium egyik legfontosabb és legnagyobb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvény keretében immár 11. alkalommal kerülnek átadásra a tíz különböző kategóriában odaítélt rangos agrárdíjak, amelyekre az ágazat minden kiemelkedő szakmai teljesítménye alapján pályázó résztvevő jelentkezhet.

Az éghajlati tényezők alapvetően befolyásolják, hogy egy adott területen milyen növényi kultúrák telepítése lehet sikeres vadföldként. A mikroklíma, amelyet főként az erdős területek változatos szerkezete alakít, komoly hatással van a vetési időpontokra, a növények fejlődési ciklusaira, a trágyázás és növényvédelem hatékonyságára, sőt, az útviszonyokra is. Ezért, amikor vetésterveket készítünk, érdemes legalább 50 év meteorológiai adatát alaposan áttekinteni.

A hőmérsékleti szélsőértékek, a fagyos időszakok hossza, valamint az éves és havi csapadékeloszlás kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Ha a csapadék mennyisége tartósan 500 mm alatt vagy 1000 mm felett van, akkor a hagyományos vadföldgazdálkodás alkalmazása nem ajánlott. Ilyen körülmények között legfeljebb évelő, ellenálló növényekből álló vadlegelők kialakítása lehetséges. A szélviszonyok szintén meghatározó szerepet játszanak a vadföldek használhatóságában: a hideg, északnyugati szeleknek kitett "hátasföldek" nemcsak a növények fejlődésére, hanem a vadállomány komfortérzetére is kedvezőtlen hatással vannak.

A domborzati viszonyok szintén kulcsfontosságú tényezők a vadföldek kialakításakor. A lejtés mértéke, iránya és a kitettség befolyásolja a gépi művelhetőség lehetőségét, az utak járhatóságát és a talajerózió kockázatát. Általános szabályként elfogadott, hogy 10%-nál meredekebb lejtésű területeken csak vadlegelő létesíthető, takarmánynövény-termesztés nem. A domborzat okozta vízmosások, dagonyás mélyedések tovább nehezítik az erő- és munkagépek megközelítését, ezzel gátolva a talajművelést, vetést és betakarítást.

Az erdő állományának fa-, cserje- és gyepszintjeinek alapos ismerete elengedhetetlen a vadgazdálkodás hatékony tervezéséhez. A flóra vizsgálata, az erdőtársulások és a különböző vegetációs típusok mélyebb megértése számos információt nyújt a termőhely jellemzőiről, valamint a potenciális erdőtípusokról. Például a cseres-tölgyesek és gyertyános-tölgyesek eltérő domborzati viszonyokhoz vannak kötve, ami a rajtuk végzett vadgazdálkodás során különféle természetvédelmi és művelési kihívásokat jelent. A vad táplálkozási szokásai és mozgása következtében az erdő alsó szintjei, illetve az újulat gyakran súlyos károsodásoknak vannak kitéve. Különösen a fiatal erdősítések érzékenyek az ilyen hatásokra: a vadaktól védtelen területeken a csemeték fejlődése lelassulhat, vagy akár el is pusztulhatnak, ami az elgyomosodás fokozódásához vezethet. Ezen okok miatt a vadgazdálkodás tervezése során kiemelten fontos figyelembe venni az erdő ökológiai egyensúlyát és a vadállomány hatásait.

A gyorsan terjedő, fényigényes gyomfajok, mint a disznóparéj, libatop vagy a somkóró, kezdetben ugyan szolgálhatnak takarmányul, hosszabb távon azonban versenytársai lehetnek a célként szolgáló növényfajoknak. Az olyan fajok, mint az aszat vagy a gyöngyperje, pedig már táplálkozási szempontból is értéktelenek a vad számára.

A vadon élő állatok vízigénye hasonlítható a háziállatokéval: minden egyes kilogramm elfogyasztott takarmányhoz egy előre meghatározott mennyiségű vízfelvétel szükséges, függetlenül attól, hogy ezt az állatok mennyi idő alatt fogyasztják el.

Kölüs Gábor könyvében rámutat arra, hogy a különböző vadfajok vízigénye meglehetősen eltérő. Például egy szarvas esetében 1 kilogramm száraz takarmányhoz körülbelül 5 liter víz szükséges, míg egy nyúl vagy fogoly csupán 1 litert igényel. Ez a vízigény részben a takarmányban található vegetációs vízből is fedezhető. A szénák és szemes takarmányok víztartalma 10-20% között mozog, míg a zöldtakarmányok, a répafélék és a silók esetében ez az arány akár 60-80% is lehet. Továbbá, a szervezet anyagcseréje is termel némi vizet, de ennek a mennyisége csupán csekély mértékben fedezi a napi szükségleteket.

A napi vízszükséglet különféle állatfajok esetében jelentős eltéréseket mutat. Például egy fácán vagy nyúl mindössze 0,2-0,3 liter vizet igényel naponta, míg egy muflon esetében ez a mennyiség 2-3 literre nő. A szarvasok viszont igénybe vehetnek akár 15 litert is egy nap folyamán. Emellett rendkívül fontos, hogy az állatok számára biztosított víz összetétele is megfelelő legyen. Nagyvadak esetében a víz kalcium- és magnéziumtartalma nem haladhatja meg a 4-6 g/liter értéket, míg apróvadak esetén ez a határérték 2-3 g/liter. Ha a víz összetevői nem megfelelőek, az hasmenést vagy, különösen muflonoknál, akár elhullást is okozhat.

A vízhiány komoly problémákat okozhat: ha az állatok szöveteiben a víz mennyisége 8-10%-kal csökken, az étvágyuk csökkenésével és a betegségekkel szembeni ellenálló-képességük gyengülésével jár. Amennyiben ez a veszteség 20-22%-ra nő, az már halálos következményekkel is járhat. Nyári aszályos időszakokban különösen súlyos a helyzet, amikor a zöldtakarmány elhervad, a legelők kiszáradnak, és a vízforrások is eltűnnek. Ilyenkor az állatok kénytelenek hosszú utakat megtenni vízért, vagy elhagyni megszokott élőhelyüket, és a szomszédos kukoricaföldekre vándorolnak, ami súlyos károkat okozhat a mezőgazdaságban. Gyakran előfordul, hogy ezek a vadak nem is térnek vissza a bőgési időszakra az eredeti területükre.

Sokan tévesen gondolják, hogy a területen lévő dagonyák vagy a csapadékból származó időszakos vízfoltok elegendőek a vad számára. Ezek gyakran csak "könnyező dagonyák", amelyek kevés iható vizet tartalmaznak, és ráadásul a paraziták melegágyai is lehetnek. Ezek nem pótolják a tényleges ivóvizet, legfeljebb a vad hűtését és külső élősködők elleni védekezését szolgálják.

A vadgazdálkodás tervezési szakaszában tehát részletesen fel kell mérni:

Amennyiben ezek a lehetőségek nem elegendőek a vízigény teljes kielégítésére, akkor:

A megfelelő vízellátottság nemcsak a vadállomány fizikai állapotának fenntartását szolgálja, hanem hozzájárul az élőhelyhez való hűség megtartásához, csökkenti a kártétel kockázatát, és javítja a populációk szaporodási mutatóit is. A gondosan megtervezett és fenntartott vízellátó rendszer tehát a vadgazdálkodás egyik kulcseleme - különösen az éghajlati szélsőségek fokozódása idején.