Egy izgalmas és váratlan fordulatokkal teli sorozat született az elmúlt évek egyik legrejtélyesebb (bűn)ügyéből.
Az Egy jó amerikai család nem csak Natalia Barnett esetét dramatizálja, de azt is bemutatja, miként hullik szilánkjaira az alattomos képmutatás.
A Disney+-on látható sorozat, az Egy jó amerikai család valójában egy háromévados true crime széria, a Natalia Grace különös esete dramatizált változata. Mint ilyen, természetesen több ponton is eltér a valóságtól, vagy legalábbis azoktól a vallomásoktól, amik az eredeti, a Maxon megtekinthető sorozatban hangzanak el. De lényegében ugyanazt mutatja be: egy törpenövésű ukrán kislány történetét, akiről az örökbe fogadó szülei azt állították, hogy jócskán hazudik a koráról, és sokkal idősebb annál, mint amit állít.
A Hulu sorozata egy figyelemfelkeltő nyitánnyal kezdődik: Kristine Barnett (Ellen Pompeo) éppen a legújabb könyvének bemutatójára készül, amely tele van izgalmas és provokatív gondolatokkal.
Hoppá, ez aztán meglepő fordulat! Kérdezhetjük, hogy mi a helyzet most?! Főként azért, mert Kristine kifejezetten irritáló a műmosolyával és a nagyképű stílusával. Aztán a sorozat időben ugrál, hogy feltárja az ügy bonyolult részleteit. De nemcsak az időben váltogat, hanem a nézőpontok között is, ami nem meglepő, hiszen A viszony alkotója, Katie Robbins, a már ismert Egy jó amerikai családot is jegyzi.
Képzeljük el, hogy nem néztük meg az említett true crime sorozatot, és ha így van, akkor talán már nem is érdemes belevágni. Az "Egy jó amerikai család" dramaturgiája ugyanis nagymértékben a történet váratlan fordulatain alapul, folyamatosan új információkkal bombázva a nézőt, akiknek így folyamatosan meg kell kérdőjelezniük, kinek is higgyenek valójában. Az önfeláldozó édesanyának, aki mindenki szemében a humanitás megtestesítője? A gyenge akaratú, de szórakoztató apának, aki mindig a jókedvét próbálja megtartani? Vagy magának az örökbefogadott kislánynak, aki talán hazudott a koráról, vagy éppen ellenkezőleg, az igazat mondta? A sorozat azonban több helyen eltér a valóságtól – hiszen tudjuk, hogy a valós élet gyakran unalmasabb, mint ami filmre kívánkozik. Ezért a készítők ügyesen védik magukat: minden epizód előtt egy hosszú figyelmeztetés olvasható, amely hangsúlyozza, hogy a sorozat nem dokumentarista céllal készült.
A sorozat nyilvánosan vagy a bírósági eljárások során elhangzott állításokat mutat be. Az eltérő nézőpontból eredő konfliktusokat eltúlozva jeleníti meg. Nem áll szándékában azt sugallni, hogy bemutatja a teljes igazságot. A sorozat készítői dramaturgiai okokból néhány szereplőt, eseményt és párbeszédet megváltoztattak vagy hozzáadtak.
A történet onnan indul, hogy a Barnett-család boldogan él, de a szülők úgy érzik, hogy három fiuk mellé kéne egy kislány. A nagyon vágyott örökbefogadás azonban meghiúsul. Aztán felcsillan a remény, jön a telefon az ügynökségtől, hogy van egy hétéves, törpenövésű kislány, Natalia (Imogen Faith Reid), akit örökbe lehetne fogadni, de ketyeg az óra, mert épp lemondtak róla a korábbi örökbefogadók, és ha 24 órán belül nem találnak neki családot, nevelőotthonba kerül. Kristine férje, a kissé teszetosza, de látszólag csupa szív Michael (Mark Duplass) nagyon vágyik egy kislányra, és a meghiúsult örökbefogadás óta teljesen maga alatt van. Szóval találkoznak az ukrán származású Nataliával, és együtt mennek haza. Csakhogy ez nem egy meghitt családtörténet.
Kristine nap mint nap bizonyítja, hogy igazi megmentő típus, aki hamarabb vette észre a legidősebb fián, Jacobon az autizmus jelelit, mint az orvosok, így sikerült időben megfelelően kezelni. De a férjét is állítólag ő mentette meg, mert nélküle sehol sem lenne az életben.
Bizonyos jelek alapján ugyanis azt állítja, hogy a lány nem hétéves, hanem jóval idősebb annál. A sorozatban előszeretettel hivatkoznak a 2009-es horrorfilmre, Az árvára, amelyben egy felnőtt nő tett úgy, mintha kislány lenne (bocs, ha nem láttad még, a sorozatban is szépen elspoilerezik). A filmet szintén valós események ihlették, a 33 éves Barbora Skrlova esete, aki 13 éves kisfiúnak adta ki magát, de ennél is fontosabb, hogy a fikciós mű beemelése egy másik fikciós műbe olyan gesztus, amivel az utóbbi hitelesebbé, valósághűbbé válik. Ezen felül nagyon jól példázza, hogy miként hat a valóság a művészetre, és ugyanez visszafelé: a szomszéd barátnő úgy beszél Az árva című filmről, hogy nahát, abban is pont ilyen dolgok voltak, és ezt mintegy bizonyítéknak tekintik arra, hogy Natalia hazudik az életkoráról.
Az "Egy jó amerikai család" első négy epizódjában bepillantást nyerhetünk az örökbefogadó szülők életébe és kihívásaikba. Itt találkozunk az érzelmekkel teli döntéseikkel, valamint azzal a különleges kötelékkel, amelyet a gyermekeikkel alakítanak ki. A történetek bemutatják, hogyan formálódik egy család, és milyen nehézségekkel néznek szembe az új szülők, miközben próbálják megtalálni a helyüket ebben a változó világban.
Abban, hogy ezek a részek kifejezetten hatásosak, nagy szerepe van Imogen Faith Reid játékának, aki dermesztő könnyedséggel vált az agresszív szörnyeteg és a megtört kislány karaktere között, valamint bármikor képes fiatal vagy épp idős lenni, ami végképp elbizonytalanítja a nézőt. A sorozat azonban nem is róla mond időszerű dolgokat, hanem egy virális és káros jelenségről, az influenszer anyákról.
A „Jó amerikai család” című sorozat igazi középpontjában Kristine áll, aki mindent megtesz, hogy megőrizze a címbeli harmonikus családi élet látszatát. Érdekes ellentétként a „Natalia Grace különös esete” dokumentumsorozatban az őt megformáló anya nem kerül a középpontba, így róla tudunk a legkevesebbet. E hiányt kihasználva a készítők egy igazán furcsa karaktert alkottak meg. Kristine lett az a figura, aki elrettentő példaként szolgál: a feleség és anya, akinek történetén keresztül bemutatják, hogyan válhat valaki végtelen képmutatóvá, hogy fenntartsa a látszatot, miszerint minden a legnagyobb rendben van az életében. Ő nem csupán a családja szilárd pillére, hanem önfeláldozó módon bárkinek segít, akinek szüksége van rá, miközben a saját belső feszültségeit és kétségeit elrejti.
Az „Egy jó amerikai család” sorozatának középpontjában az a törekvés áll, hogy leleplezze az álszent álarcot, amely mögött a valóság rejtőzik. Ahogy az epizódok előrehaladnak, egyre világosabbá válik Kristine manipuláló természetének mibenléte: kezdetben látszólagos határozottsága mögött egy szigorú, ellentmondást nem tűrő személyiség rejlik. A passzív-agresszív érzelmi zsarolások fokozatosan felfedik, hogy a családtagjai számára a szeretet és a támogatás csak illúzió, hiszen a fizikai és lelki terror sem áll távol tőle. Ez nem csupán egy nyilvánvaló megértés, hanem egy figyelmeztetés is, hogy a legszebb mosolyok és látszólagos jóindulat mögött gyakran sötét titkok lapulnak. Az igazság feltárása során minden néző számára világossá válik, hogy a családi kötelékek nem mindig a szeretetről szólnak, hanem sokszor inkább a hatalomról és az irányításról.
Természetesen, a sorozat ennél sokkal gazdagabb, és számos állítása sokkal árnyaltabb, mint elsőre tűnik. A történet folyamán folyamatosan újraértelmezi a szereplők motivációit és cselekedeteit, ezzel állandó feszültséget teremtve a nézőkben. Például, Natalia karaktere kapcsán felmerül a kérdés: vajon ő egy manipulátor, aki hazugságokkal játszik, vagy egy elveszett lélek, aki csak megpróbálja megtalálni a helyét a világban? Miközben ezen dilemmákon töprengünk, bepillantást nyerünk abba, hogyan omlik össze egy hazugság, amit korábban boldog családként azonosítottunk.
