Pénteken Gary Oldman és David Beckham is a lovagok sorába lépett, miután ünnepélyes keretek között lovaggá ütötték őket.

III. Károly brit király hivatalos születésnapi ünnepsége során több mint 1200 kitüntetést osztottak ki, kiemelkedően a lovagi címek, amelyek a legnagyobb elismerést jelentették.
A brit monarchia hagyományai szerint évente kétszer, hivatalos születésnapján júniusban és az újév előtt, kerül sor a kitüntetettek nyilvánosságra hozatalára. A 2025-ös ünnepség különleges pompával zajlik majd, katonai díszfelvonulással és parádéval fűszerezve, amely a hétvégén várható. Az idei kitüntetési lista lenyűgöző, összesen 1215 nevet tartalmaz, közülük 19-en érdemelték ki a Sir előnév használatát lehetővé tévő lovagi címet, míg 21-en a dáma megtisztelő címet kapták.
Ezúttal többek között David Beckham, Gary Oldman, illetve a The Who frontembere, Roger Daltrey is lovagi címet kapott, így mostantól mindhárman jogosultak Sir-ökkent bemutatkozni.
A hivatalos indoklás szerint David Beckham az angol labdarúgás ikonjának számít, aki 115 alkalommal öltötte magára a nemzeti csapat mezét, emellett klubszinten négy különböző ország bajnokságában hódította el a trófeákat. Lovagi címét nem csupán sportteljesítményei miatt érdemelte ki, hanem jótékonysági tevékenységeiért és társadalmi elköteleződéséért is, különösen az UNICEF és a King's Foundation nagyköveteként végzett kiemelkedő munkájáért.
Az Oscar-díjas brit színész teljesítménye a drámában kiemelkedő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy megkapja a rangos elismerést. Ő a brit és nemzetközi filmművészet egyik legnagyobb hatású alakja, akit különösen Winston Churchill karakterének megjelenítéséért is számos díjjal jutalmaztak.