Elutasították őket, majd Avril Lavigne érkezése megváltoztatta a sorsukat, és új életet lehelt a világszerte ismert punkzenekarba.
„Jó srácok, rossz banda” – így fogalmazott egy újságíró a Simple Planról, és az első években ez a megjegyzés még csak egy enyhe kritikának számított, hiszen a zenekar hatalmas gyűlöletáradatot kapott. Az állítás első része számomra megdönthetetlen: egyszer interjút készítettem velük, és csakis kedvességet tapasztaltam. Sohasem jellemezte őket a lecsúszás, a budapesti koncertjük előtt például egy vegán ital társaságában beszélgettek, hangsúlyozva, hogy a turnék alatt nem isznak alkoholt. Sokan talán e „jófiús” mentalitás miatt táplálnak ellenérzéseket irántuk, de főként azért, mert a Simple Plan a pop-punk műfajon belül is rendkívül népszerűvé vált.
A közeg kezdetben nem igazán fogadta őket, sőt, a Warped Tour nevű amerikai utazó fesztiválon még meg is dobálták őket. Azonban idővel a zenéjük elnyerte a közönség tetszését, és mára világszerte ezrek várják a fellépéseiket. E karrierút izgalmait mutatja be a Simple Plan: A srácok a tömegben című dokumentumfilm. Az egyik idővonalon a pályafutásuk huszonötödik évfordulóját ünneplő grandiózus show-kat láthatjuk, míg a másik szálon lépésről lépésre követhetjük, hogyan váltak Kanadában az egyik legkedveltebb zenekarrá.
Pierre Bouvier énekes és Chuck Comeau dobos mindössze tizenhárom éves volt, amikor megalapították a Reset nevű együttest. Furcsamód megengedték nekik, hogy az iskolájuk ebédlőjében koncertezzenek, annál is inkább, mert akkoriban kifejezetten vad és politikus, klasszikus punkzenét nyomtak. Megmosolyogtató, ahogyan a pubertáskorú kölykök üvöltöznek, de a banda nem volt hosszú életű, a két fiú összebalhézott és feloszlottak. Évekkel később aztán rájöttek, hogy csak együtt képesek zenélni, és megalapították a Simple Plant, amely már jóval slágeresebb volt: kerülték a közéleti témákat és érzelmes dalokat írtak.
Sokat hangsúlyozzák a filmben, hogy nem egyik lépésről a másikra futottak be, nehéz volt lemezszerződést szerezni, de igazából három év leforgása alatt eljutottak oda, hogy a Blink-182-vel turnéztak, és az első slágerükben közre is működött annak énekese, Mark Hoppus. Akkoriban még utálták őket a kritikusok - mint általában az egész pop-punk stílust -, és a keményebb zenei közeg is, de aztán hatalmas dilemma elé kerültek: Avril Lavigne az első arénás turnéján felkérte őket előzenekarnak. Tudták, hogy ha elvállalják, még jobban ki lesznek közösítve, viszont tízezrek előtt léphetnek fel. Végül igent mondtak, onnantól pedig egyenes út vezetett a csúcsra.
