A sivatag homokjában egy rejtélyes piramis bukkant fel, mint egy rég elfeledett titok, amely mostanáig a föld mélyén lapult. A tudományos közösség izgalommal vegyes félelemmel szemléli ezt a felfedezést, mintha egy atombomba robbanása fenyegetné az eddigi

A szöveg Sepszeszkaf fáraó sírjáról szól, aki Menkauré fia volt, és aki a híres Gízai-fennsíkon álló monumentális piramisok örököse. Az ókori egyiptomiak hitvilágában Ré, a napisten, minden fáraó atyjaként tisztelték, s azt tartották, hogy ő egy piramis formájú halomból teremtette meg a világot. A piramisok formája ezért a nap fényének sugaraira emlékeztet, szimbolizálva a mennyei és földi hatalmat, valamint az örökkévalóságot.

Héliopolisz játszotta a központi szerepet a Napkultusz világában, ahol a piramisok elhelyezése mindig gondosan meg volt tervezve, hogy a város lakói könnyen gyönyörködhessenek bennük. Így Héliopolisz nem csupán a kultikus helyszín volt, hanem a piramisok tájolásának is alapvető irányadója.

Sepszeszkaf azonban Szakkarától délre temetkezett egy torz piramisban. A piramis igazából egy hatalmas téglalap, amely nem teljesen szimmetrikus. Sokak szerint egy tartaléksírról volt szó, a fáraó ugyanis küzdött legitimitási problémákkal Egyiptomban. Ám más régészek azt mondják, hogy direkt lett ilyen torz az idegen piramis, és ennek magyarázata a Napkultusz elvetésében van, hiszen a piramisok Rének állítanak emléket.

Egy tudós szerint totális napfogyatkozás miatt fordulhatott el a Napkultusztól a fáraó, ezért építtetett olyan idegen kinézetű piramist. Meglehet, hogy a Napfogyatkozást rossz előjelként kezelték az egyiptomiak. Azt is kiszámolta a tudós, hogy a totális Napfogyatkozás hét percig is eltarthatott, és elképesztő hatással lehetett az egyiptomiakra a látvány, megrémíthette őket, és úgy gondolhatták, hogy egy nagyobb hatalom, mint a Nap műveli mindezt.