Kern András súlyos alkoholproblémái következtében életveszélyes állapotba került: súlyos vérveszteséggel szállították kórházba.
Az alkoholfogyasztás és a cigarettázás régebben testi panaszokat idézett elő, ezért mindkettőről kénytelen volt lemondani.
,,Ráadásul a gyomorvérzésem óta a piát, a cigit és a kávét is letettem. Korábban négy-öt fekete simán lecsúszott, mostmár csaak egyszer bűnözök és elektromos cigit szívok."
Kern András sohasem titkolta, hogy nem veti meg az alkoholt. A színészre minden nap rátört az, hogy inna valamicskét, ám nem ált meg egy-két pohárnál, vagy néhány decinél. Ez volt az egyik oka, hogy lemondott róla:
Éppen ezért úgy döntöttem, hogy inkább nem is indítom el ezt az utat, de nem titkolom, hogy néha még most is vágyom arra a boldogságra, amit az alkohol nyújtott. Az orvosok figyelmeztettek, hogy ha sürgősen nem mondok búcsút az italnak, a cigarettának és a kávénak, akkor komoly következményekkel kell szembenéznem. A gyomrom vérezni kezdett, és a félelem hatalmába kerített. Meggyőztek a szavaik, és elhittem, hogy ez az én utolsó figyelmeztetésem. Borzalmas élmény volt!
Kern András súlyos tünetekkel került a sürgősségi ellátásra, ahol azonnali orvosi beavatkozásra volt szüksége.
Fekete, sűrű alvadt vér áramlott belőlem, és azonnal mentőt hívtak. Az orvosok tanácstalanul néztek egymásra, miközben azon töprengtek, vajon megélem-e ezt a megpróbáltatást, vagy végleg búcsút mondhatok az életnek. Egy hét után azonban végül hazaengedtek. Életben maradtam, és újra kezdhettem.
A 70 éves Kern András szerencsére már nem találkozik hasonló nehézségekkel, de az egészségi állapotát tekintve nem éppen a legfittnek mondaná magát. Régebben még egy rövid kabaréműsort is összeállított, amelyben két kollégája is támogatta őt a színpadon: