Ki készít manapság ilyesmit? Emlékezzünk csak, milyen volt a hagyományos karácsonyi lakoma dédszüleink és nagyszüleink korában.
Dédszüleink és nagyszüleink idejében a karácsonyi étkezés sokkal másabb volt, mint amit ma megszoktunk. Az ünnepi menüben viszont akadnak olyan elemek, amelyek mindkét korszakban közösnek számítanak: a halételek, a diós és mákos sütemények, valamint a friss gyümölcsök. De milyen különlegességekkel készültek a háziasszonyok karácsonyra abban az időben? Erről egy izgalmas listát állítottunk össze. Emellett azt is megvizsgáltuk, hogyan formálódtak az ünnepi hagyományok az évek során, és milyen különbségek figyelhetőek meg a régi és a mai karácsony között.
A karácsony a kereszténység legjelentősebb ünnepe. A középkorban leginkább a vallás irányította az ünnepkört egészen a 19. századig, addig a vallásból kialakított szokások határozták meg a karácsonyt. Az időpontja egybeesett a téli napfordulóval, gyakorlatilag a karácsony egyfajta lezárása volt az évnek. Mivel a munka szünetelt, ezért a családi ünnepek és pihenés hónapja volt, hiszen az egyház tiltotta a munkát, persze ez alól mindig akadtak kivételek. De az biztos, hogy a katolikus egyház eredetileg minden héten szerdán, pénteken böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el és az adventi időszakban tilos volt a zajos mulatság, tánc és a lakodalom.
A 21. században már nem igazán tartjuk magunkat a régi hagyományokhoz, sőt, a karácsonyi böjt betartása is egyre inkább háttérbe szorul Magyarországon. Száz évvel ezelőtt a karácsonyi asztalon a hús szinte ismeretlen volt, a hal ugyan megengedett, de a főszerepet inkább a hüvelyesek és a sült tök játszotta. Ezek az ételek nem csupán táplálékot jelentettek, hanem gazdag szimbolikával is bírtak. Abban az időben a hit rendkívüli jelentőséggel bírt, és alapjaiban határozta meg a szokásokat, így a karácsonyi ünnepkör is szorosan összefonódott ezzel a vallásos tradícióval.
Az ünnepi időszak egyik legfontosabb és legkedveltebb hagyománya a karácsonyi vacsora, amely különleges jelentőséggel bír. A katolikusok számára a szenteste böjtölése után 24-én éjfélkor, vagy 25-én napközben a mise látogatása a vallásos ünneplés szerves része. A reformátusok ezzel szemben 24-én istentiszteletre gyűlnek össze, és másnap az óravacsorán osztoznak a közös étkezés örömében. A néphagyomány azt tartja, hogy december 25-én érkezik el a karácsonyi ebéd vagy ünnepi vacsora ideje, amikor a családtagok – gyakran a távolabbi rokonok is – összegyűlnek, hogy együtt élvezzék a gazdasszony ínycsiklandó fogásait, melyek az asztalon terítve várják őket. Ez az esemény nem csupán az étkezésről szól, hanem a közös ünneplésről, a szeretet és az összetartozás érzéséről is, amely minden falatban és mosolyban megjelenik.
Az asztalon elhelyezett finomságok a családtagok egészségét szolgálták, így főként szentelt ostyát, mézbe mártott fokhagymát, diót és almát kínáltak. Ezek az ételek nem csupán táplálóak voltak, hanem különféle szimbolikus jelentéssel is bírtak, gazdagítva ezzel az ünnepi pillanatokat.
A Jászságban például a böjti ebéd hétféle ételből állt: pálinkaivásból, fokhagymanyelésből, habart bablevesből, mézes-mákos csíkból, aszalt szilvából, aszalt almából, dióból és sült tökből. Általában elsőnek az ostyát ették, utána jöhetett a fokhagyma, alma. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak, a lányok szépség- és egészségvarázsló célzattal ették, de a palócoknál a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.
Karácsonykor a dióevés szinte egész Magyarországon ismert volt, talán ezt a szokást még ma is tartja a legtöbb család. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. A hüvelyesek, sült tök, valamint a hal a következő év pénzbőségét jelentette. A Nyitra környéki falvakban régen bab-, borsó- vagy lencselevest, valaint mákos pupácskát, ismertebb nevén mákos gubát ettek.
Ahogy az idő múlik, úgy szokásaink folyamatosan átalakulnak, és egyre inkább felfedezzük más kultúrák gasztronómiai kincseit. Például a dán konyha ékköve, a sült kacsa, már ünnepi ételként van jelen az asztalainkon, míg az angolszász hagyományok hatására a pulyka is népszerűvé vált. A francia konyha varázslatos ízeit, mint a töltött libanyak, szintén szívesen köszöntjük az ünnepi menüben. Napjainkban sokan választják a halat főfogásként, ám a pulyka sem marad el a ünnepi asztalról, köszönhetően a különböző kulturális hatásoknak. Egyre nyitottabbá válunk, és a filmek, valamint a különböző országok karácsonyi hagyományainak megismerése révén gazdagítjuk saját ünnepi szokásainkat.
A bejgli az osztrákoktól került hozzánk, a dió és mák töltelék pedig a bőséget és az egészséget szimbolizálja.
Manapság már szinte minden alapanyag könnyen elérhető, de a múltban ez nem így volt. A 19. századig a családok asztalán ritkán szerepelt hús, így karácsonykor különösen igyekeztek olyan ételeket fogyasztani, amelyek ínycsiklandó különlegességnek számítottak – legtöbbször húsételeket. Az ünnepi időszakra időzítették a disznóvágást, amelyből friss hús, mint például hurka és kolbász került az asztalra, így megteremtve a karácsonyi ünneplés gasztronómiai élményét.
A karácsony varázslatos időszakából származó hagyományok szerint a karácsonyi asztalra mindenféle ételt felhalmoztak, és a gazdaasszony számára tilos volt felállni, mert ez a hiedelem szerint a kotlósai rossz tojásokat tojnak. Az ünnepi asztal, a gyönyörű terítő, a gazdagon megpakolt ételek, sőt még az asztal alatt megbúvó tárgyak is különleges, szinte mágikus erőkkel bírtak. Minden egyes elem átitatódott a karácsony szent szellemével; a karácsonyi abroszt pedig csupán egyetlen alkalommal használták, hogy aztán vetőabroszként funkcionáljon, biztosítva ezzel a bőséges termést az elkövetkező évre. Az asztal alá gyakran szalmát helyeztek, amelyre különféle tárgyakat raktak, mindezt a bőség és a jólét megteremtésének szándékával.
Milyen ételek varázsolták el a családokat karácsony idején a nagyszüleink korában? Erre a kérdésre ad izgalmas választ Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve című műve, amely remek betekintést nyújt a múlt gasztronómiai hagyományaiba. Mi is ebből a gazdag forrásból merítettünk, hogy bemutassuk az ünnepi menüsor néhány jellemző fogását. Fedezzük fel együtt, mik voltak az elődök kedvenc ínycsiklandó ételei!
