Királyi fametsző | Demokratikus művészetek mestere Ez a címsor egy különleges szakmát és egy politikai elkötelezettséget ötvöz. A királyi fametsző nemcsak a fák és anyagok művészi formálásában jeleskedik, hanem a demokratikus értékek iránti elkötelezetts
A cikk megosztásához kérjük, kattintson az alábbi linkre, vagy másolja ki és küldje el ezt az URL-t: https://demokrata.hu/kultura/kiralyi-fametszo-935824/
Jogászként végzett, de foglalkozott a politikával, humán tudományokkal és nyomdásztörténeti kutatásokkal is, nevét mégis inkább a művészet történetéből ismerjük, hiszen a magyar grafika "első aranykorának" egyik fontos fametszője, a modern díszlettervezés egyik úttörője volt, aki 1937-ben a Párizsi Világkiállítás nagydíját is elnyerte. Az 1907-ben Kolozsvárott született Buday György a rajzolás szeretetét, a fametszés tudományát Erdélyből hozta, és bár a szegedi egyetemen jogot hallgatott, művészete a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában bontakozott ki: miközben több száz, főként népi ihletésű fametszetet készített, kortárs írók és költők köteteit illusztrálta, díszletet is tervezett a Szegedi Nemzeti Színház több előadásához. 1937-ben aztán állami ösztöndíjat nyert Angliába, majd Londonban telepedett le, ahol "Királyi fametszőnek" is választották. Politikai nézetei miatt magyar állampolgárságától többször is megfosztották, 1949-ben pedig kémkedés és hazaárulás vádjával koncepciós pert készítettek elő ellene. Ezt követően már soha nem tért haza, 1990-ben Coulsdonban halt meg. Nátyi Róbert művészettörténész közelmúltban megjelent tanulmánykötetében régi adósságot törleszt. Miközben a művész személyét és rendkívül gazdag életművét a XX. századi történelem kontextusába helyezi, nemcsak a jobban dokumentált hazai korszak, hanem Buday György kevésbé ismert, több mint fél évszázados angliai munkásságába is betekintést nyújt.