Lovas János (1946 - 2025) életpályája során számos területen maradandót alkotott. Munkássága a tudományos kutatás és a közéleti tevékenység összekapcsolására épült, amely révén sokak számára példaképévé vált. Születése óta a változások korát élte meg, és

Hetvenkilenc éves korában távozott az élők sorából Lovas János, a neves magyartanár, egyetemi adjunktus és a nyelvtudomány doktora. Élete során számos tanulságos tapasztalattal gazdagította a magyar nyelv világát, vidéki értelmiségiként kiemelkedő tudományos eredményeket produkált. Munkássága minden területén az igényesség és a precizitás szellemében valósult meg, így öröksége tovább él a jövő generációk számára is.

1946. november 17-én látta meg a napvilágot a Temes megyei Szapáryfalván. Az alapfokú tanulmányait követően a lugosi Coriolan Brădișeanu vegyes tannyelvű középiskolába iratkozott be. Ezt követően a Kolozsváron található Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán folytatta tanulmányait, ahol harmadéves korában szakosodnia kellett, így választása az irodalomra esett. Diplomamunkáját szülőfaluja, Szapáryfalva névadási rendszere köré építette, belemerülve a személynevek, állatnevek és földrajzi nevek gazdag világába.

Kihelyezésének pillanatában évfolyamelsőként választott katedrát, ami Sárközújlakra, a Szatmár megyei kis településre vezette őt. "Igazán minőségi magyar iskola működött itt, ráadásul a városhoz (Szatmárnémetihez) is közel volt" – emlékezett vissza. Itt találta meg élete párját, akivel házasságot kötött, és együtt örömmel üdvözölték fiúk születését.

1972-ben a Szatmár megyei tanfelügyelőségre hívták a magyar szaktanfelügyelőt, hogy Murvai László távozását követően átvegye a helyét. Ebből az időszakból így emlékezik vissza egy későbbi interjúban: "Autóbuszokkal, vagy néha gyalogosan kellett bejárnom a térséget, hogy elérjem a legeldugottabb településeket, ahol fűtetlen vendégszobákban töltöttem az estéket. Emlékeim között vegyesen találhatóak jó és rossz élmények. A pozitívum, hogy volt időm és lehetőségem gyűjtések lebonyolítására." Ezek az élmények képezték későbbi doktori dolgozatának alapját, amely harmincnyolc falu negyvenezer személyének névtani adatait tartalmazza. A gyűjtés témája a szamosháti magyar tulajdonnevek, becenevek és ragadványnevek volt. Eleinte Márton Gyula, majd Szabó T. Attila irányította tudományos munkáját. Akkoriban nem volt lehetőség a terjedelmes dolgozatok megvédésére; a szabályok szerint egy doktori értekezés maximum száz oldal terjedelmű lehetett, és szükség volt a megyei pártbizottság ajánlására is. Végül huszonöt évvel később, 2000-ben, Péntek János irányítása alatt sikerült megvédenie a disszertációt, amely azóta többször is kiegészült és véglegesített. A Magyar Nyelvészeti Társaság 2000-ben Csűry Bálint díjjal ismerte el a munkáját, méltányolva annak nyelvtudományi értékeit.

1983-ban megkezdődött "a magyarságot sújtó politikai hullám", amelynek következtében sorra megszűntek a magyar iskolák. E folyamat részeként Lovas János állása is megszűnt a megyei tanfelügyelőségen, így kényszerűségből visszatért a tanterembe. 1989-ig a szatmárnémeti 14-es számú általános iskolában tanított, amely később Bălcescu-Petőfi Általános Iskola néven vált ismertté. A politikai változások után, 1990-től a Kölcsey Ferenc Főgimnázium megalapításával új lehetőségek nyíltak meg előtte. Bura László igazgató felkérte, hogy csatlakozzon a magyar katedrához. Itt tizenkét évet töltött el, és ez idő alatt sok egykori tanítványa is tanártársa lett az intézményben. Az itt szerzett tapasztalatait egy interjúban így fogalmazta meg:

A tanár szerepe meggyőzni a diákot arról, hogy mennyire fontos megtanulni a feladatot. Rám a diák mint hiteles emberre kell nézzen: a tanár legyen tudós, színész és szülő."

2002-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatának címzetes adjunktusa 2011-ig, nyugdíjazásig. Itt is sokrétű munkát fejt ki: részt vesz az óvónő - és tanítóképzésben, tárgyai: magyar nyelv, a magyar nyelv és irodalom módszertana óvónők és tanítók számára, pedagógiai gyakorlat irányítása óvodában és iskolában. Számtalan államvizsga és fokozati dolgozat irányítója, részt vesz az egyetem és a pedagógusok háza által szervezett pedagógustovábbképzésben, közös pályázatokban más egyetemi központokkal is.

Megfigyeléseit és tapasztalatait a következőképpen foglalta össze:

Sok tanár esetében tapasztalható, hogy hiányzik a megfelelő szakmai elköteleződés és a módszertani ismeretek, amelyek elengedhetetlenek a hatékony tanításhoz. Fontos, hogy a tananyag módszertani megközelítése olyan módon történjen, hogy a diákok valóban megértsék és megszeressék a tantárgyat, lehetőleg rajtam keresztül.

Ezekkel a kiemelkedő igényességgel és a szakmai elhivatottsággal végezte el a pedagógusképzéssel kapcsolatos feladatait. Egyetemi hallgatói és kollégái mély tisztelettel és szeretettel fordultak felé, elismerve emberi és szakmai értékeit. Emlékét számos diáknemzedék, valamint a köz- és egyetemi oktatásban dolgozó sok munkatárs fogja megőrizni és tisztelni.