Természetesen! Íme egy egyedi megfogalmazás: Ismételten a már említett témáról beszélve…

Nagy lehet a baj a túloldalon. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a túloldalon eljutottak egészen M. P.-ig, akinek személyiségét két idézettel tudjuk a legjobban bemutatni.

Az első idézet a "Zendülés a Caine hadihajón" című remekműből származik, amely a második világháború körüli időszakot idézi meg. Íme, a szöveg:

Jorgensen ma M. P.-ként tevékenykedik, és személyisége éppen olyan jelen van, mint ahogyan Jorgensené is.

Hont András szavai így hangzanak:

Ehhez nem szükséges különösebb magyarázat.

A helyzet súlyosságát jól tükrözi, hogy más lehetőség híján Gyurcsányék – az SZDSZ támogatásával – előbányászták 2006-os hazugságukat. Eszerint Orbán is ugyanolyan módon követelte az Uniótól a nekünk járó pénzek visszatartását, mint ahogyan azt ez a Kollár nevű figura teszi, aki nem tűnik valami éles eszűnek.

Teljesen hamis állítás. Már részletesen kifejtettük, miért is van ez így. Most pedig előkerült Kövér László egy régi, 2006-os interjúja, és ugyanazok a tisztességtelen alakok, akik az ellenzéki médiában összegyűltek, azt hangoztatják, hogy ez is hasonló.

Nos, Kövér László pontosan ugyanarról beszélt, mint Orbán.

Persze, szívesen! Ha megosztod velem a szöveget vagy a témát, amiről beszélni szeretnél, segítek, hogy egyedivé tedd. Milyen irányba szeretnéd alakítani?

Íme egy különleges változata a kérésednek: "Most következzen egy parlamenti jegyzőkönyv, amelyben a törvényhozás legfontosabb pillanatai öltöztethetők szavakba."

A jegyzőkönyv az MSZP és SZDSZ által összehívott bizottsági ülés részleteit tartalmazza, melynek célja az volt, hogy alaposan átbeszéljék Orbán szavait Strasbourgban.

Íme, néhány lényeges idézet a jegyzőkönyv releváns szakaszaiból. Kérem, figyelmesen olvassák át, hiszen minden fontos információt tartalmaz!

Többek között az is szerepel, hogy ezek semmilyen módon nem változtak.

Ezek mind ugyanazok.

És teljesen mindegy, éppen mi a nevük. Az számít a legkevésbé. A lényeg a személyiségük, ami ott van, ahol Jorgensené...

Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága 2006. október 31-én, kedden, 13 órakor tartotta meg ülését az Országház főemeletének 61. számú tanácstermében. Az esemény során a bizottság tagjai fontos témákat vitattak meg, amelyek a kontinens jövőjére és Magyarország európai integrációjára vonatkoznak.

Dr. Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke, a strasbourgi nyilatkozatának részleteiről tartott meghallgatás során kifejtette álláspontját. A politikai esemény célja, hogy megértsük a nyilatkozat mögött húzódó szándékokat és annak hatásait a nemzetközi porondon. Orbán úr érvei és magyarázatai segítenek tisztázni a Fidesz politikai irányvonalát és a magyar kormány helyzetét az európai közösségben.

Kérdések, hozzászólások, reflexiók *

Dr. Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vezetője a minap a fasiszta és kommunista kifejezések használatával kapcsolatban fejtette ki véleményét. Úgy véli, hogy a második terminust bátran alkalmazhatja, hiszen a kormánypárti képviselők szavai alapján egy régi kommunista módszer érvényesül. Szavai szerint ezek nem valódi kérdések, csupán álkérdések, amelyek mögött valójában vádaskodás és politikai támadás áll. Szerinte ez a régi kommunista stílus jellemzője, amikor a vádakat előre megfogalmazzák, majd kérdéseket tesznek fel, mintha valóban érdeklődnének a válaszok iránt. Orbán hangsúlyozta, hogy a kérdezők nem kíváncsiak a válaszokra, csupán vádbeszédeket hangoztatnak.

Erre én ezt fogom válaszolni: Természetesen, tisztelt elnök úr, Ön szabadon választhatja meg a szavait, de meg kell jegyeznem, hogy számomra ez egy régi kommunista stílust idéz. Sajnálattal mondom ezt a bizottság ülésén.

A felvetett kérdések kapcsán szeretném megjegyezni, hogy Olajos Péter, az MDF képviselője, véleményét illetően nem tudok új információval szolgálni. Nyilvánvaló, hogy ha érdeklik Önt a gondolatai, érdemes vele közvetlenül beszélgetnie. Ami a húsvéti jókívánságra tett erdélyi utalást illeti, bár tudomásom van arról, hogy az időzónák között van egy óra eltérés Erdély és Magyarország között, de a különbség évszaknyi szinten nem releváns. A beszéd, amiről szó van, október 23-án hangzott el, így nem vagyok biztos abban, hogy hogyan is kellene ezt a kérdést kezelni.

Ami az aktuális politikai kérdéseket illeti, önök most azt várják tőlem, hogy erről beszéljek. Nyitott vagyok a téma iránt, de fontos hangsúlyozni, hogy ez a téma nem áll kapcsolatban a Strasbourgban elmondott, történelmi jelentőségű beszédemmel. Ott egy olyan üzenetet közvetítettem, amelynek két alapvető dimenziója volt. Az első az '56-os áldozatok és hősök előtt tett főhajtás, amely az '56-os forradalom, mint antikommunista mozgalom, történelmi helyét, jellegét, súlyát és európai jelentőségét értékeli. E beszédem első részében erről a komplex kérdésről értekeztem, és szeretném hangsúlyozni, hogy több helyen is olvasható a mondanivalóm.

A beszéd második részében két fontos kérdést vizsgálunk meg, amelyek az Európai Unió előtt álló kihívásokat érintik. Különösen két olyan problémát emeltem ki, amelyek nem csupán a jelenben, hanem hosszú távon is meghatározó tényezők a közösség jövője szempontjából. Ezek a kérdések történelmi dimenzióval bírnak, és érdemes alaposabban foglalkozni velük, hiszen alapvetően formálják az unió fejlődését és stabilitását.

Az első tényező, amivel szembesülünk, a posztkommunizmus jelensége, amely a kommunizmus örökségéből fakad. Margaret Thatcher szavait idézve, ő azt állította, hogy a legnagyobb probléma a kommunizmusban éppen az, ami utána következik. Ezzel kapcsolatban viszont nem vagyok teljesen biztos, hogy ez így van. Magam is küzdök azzal, hogy eldöntsem, vajon nehezebb-e megszabadulni a kommunizmus igájától vagy inkább az örökségétől. Ezt a dilemmát a mai bizottsági ülésen is tapasztalhatjuk, ahol az elhangzott viselkedések, magatartásformák és a körülöttünk zajló tempó mind-mind a múlt hatásait tükrözik.

Nem tudom, melyik az, ami nehezebben enged el, de az biztos, hogy mindkettő egy kihívás.

És azt is elmondtam az Európai Unió Parlamentjének néppárti képviselői előtt, hogy '56 megmentette Európát attól, hogy a kommunizmust testközelből kelljen megismerni.

Tehát amit az MSZMP Magyarországon kommunizmusként bevezetett, annak az erkölcsi, gazdasági és politikai csődjét, az emberekre gyakorolt borzalmas hatását a tőlünk Nyugatabbra élő embereknek nem kellett megtapasztalniuk. A kommunizmus ilyen szempontból a mi örökségünk.

Amikor az Európai Unió tagjaivá váltunk, örökségünk egy részét is átadtuk a közös európai hagyományoknak. Ezért az EU-nak szembe kell néznie azzal a kihívással, hogy hogyan reagáljon arra a tényre, hogy olyan országok is csatlakoztak, ahol a politikai élet mindennapjaiban a hazugság, a csalás, a választók megtévesztése és az unió kijátszása már megszokott gyakorlat. Ezek a jelenségek a posztkommunizmus örökségei, amelyeket az Európai Uniónak is kezelnie kell. Ezt az elemzést a cikk részletei is alátámasztják, amelyet nem kívánok teljes terjedelmében ismertetni, de ha valaki érdeklődik, a megjelenés után szívesen megosztom. Közösen kell tehát szembenéznünk ezzel a kihívással.

Természetesen! Kérlek, oszd meg velem a szöveget, amit szeretnél egyedivé tenni, és én segítek átfogalmazni vagy kreatívan módosítani.

Az előző alkalommal, amikor a parlament plenáris ülésén beszéltem, már említettem, hogy a magyar köztársasági elnöknek is hasonlóan megtévesztő információkat adtak át. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy olyan világban élünk, ahol az Uniónak is tudomásul kell vennie ezt a valóságot. Ha továbbra is azt a taktikát követi, amelyet az elmúlt év során alkalmazott, miszerint bizonyos, pontosan meg nem nevezett "Feri" telefonos közbenjárásával próbál haladékokat szerezni a konvergenciaprogramhoz, akkor nemcsak Magyarország kerül nehéz helyzetbe, hanem az egész Európai Unió is. A végén nem 4,6 százalékos, hanem akár 11 százalékos hiány is bekövetkezhet, ami senkinek sem lenne előnyös. Ez volt az első gondolatom, amely a jövőre és a történelmi kontextusra is vonatkozik.

A második gondolatom az, hogy a posztkommunista gondolkodásnak van egy sajátos jellegzetessége: hajlamosak bizonyos filozófiai eszméket abszolutizálni, mintha egyes egyszerű érvelések elegendőek lennének a világ számos, sőt talán minden problémájának megoldására. Ezt a megközelítést a marxizmus esetében is észlelhetjük: a lét meghatározza a tudatot, az alap a felépítményt, és ezt a sémát próbálták mindenre alkalmazni. Jelenleg azonban szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy az egész Európai Unió, beleértve mind a nyugati, mind a posztkommunista régiókat, komoly gazdasági nyomás alatt áll. A világ jelentősen átalakult. A globális vállalatok mára kulcsszereplőkké váltak a gazdaságban, és sok esetben a gazdasági befolyásuk, hatalmuk meghaladja egyes nemzetállamokét. Ez folyamatos nyomást gyakorol a demokráciákra, mivel minden érintett - legyen az állampolgár vagy a határokon átnyúló multinacionális cégek - arra törekszik, hogy saját érdekeiket abszolút érvényűvé tegye. Ezt természetes folyamatként kell kezelni, és nem kritikaként, hiszen amit mondok, az nem értékítélet, hanem csupán a valóság leírása.

A választópolgárok törekvése, hogy saját nézőpontjaikat abszolút igazságként kezeljék a politikai diskurzusban, párhuzamba állítható a nagy multinacionális vállalatok stratégiáival. Számukra a versenyképesség az egyetlen mérce, amely elengedhetetlen a profitmaximalizáláshoz. Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a nyomás nem csupán a gazdasági szférát érinti, hanem az egész európai civilizációt és az Európai Uniót is. Az igazi kérdés az, hogy az EU hajlandó-e engedni ennek a nyomásnak, és olyan politikát folytat-e, amely kizárólag a versenyképességi és hatékonysági mutatókra épít, vagy képes lesz arra, hogy más szempontokat is figyelembe vegyen. Az emberi lény nem csupán a versenyképesség mértékegységéből áll; a politikának a teljes embert kell szolgálnia. Ez magában foglalja a boldogságot, a harmóniát és a kiegyensúlyozott életet is, ami messze túlmutat a gazdasági tényezőkön. Ez a kérdés rendkívül fontos, és bár nem lehet elhanyagolni, nem szabad, hogy kizárólagos legyen.

És azt javasoltam az Uniónak, hogy ebből a perspektívából is gondoljuk végig, hogy mi az európai demokrácia jövője. Immáron nem diktatúrák nyomása nehezedik rá, hanem nagy gazdasági nyomás. Ezért fel kell tennünk a kérdést, hogy a korábbi, mondjuk úgy, hogy szociális piacgazdaságról vallott felfogások még működnek-e, érvényesek-e a megváltozott XXI. századi körülmények között.

A beszédemben arra hívtam fel a figyelmet, hogy az Európai Uniónak olyan történelmi válaszokat kell adnia, amelyek védelmezik a szociális piacgazdaság értékeit. Meggyőződésem, hogy a szociális piacgazdaság a globalizáció kihívásai között is életképes maradhat. Az én érvelésem nem a Le Monde szintjén zajlott, és nem is foglalkozott olyan távoli példákkal, mint Kuba vagy Mianmar. Tisztelt hölgyeim és uraim, én a valóságos és aktuális perspektívákra összpontosítottam, amelyek a mindennapi életünket formálják.

Engem felkértek, hogy egy történelmi beszédet tartsak. Minden egyes ilyen beszédnek, valamint a filozófiai gondolatmeneteknek is meg kell állniuk a helyüket a valóság tükre előtt. Ha azt a feladatot kapnám, hogy összehasonlítsam a mai Budapest, Varsó, Berlin vagy Párizs eseményeit, természetesen ezt is megtehetnénk. Azonban én most nem egy általános politikai elemzésre, hanem az 1956-os magyarok üzenetét 2006-ban megfogalmazó történelmi beszédre kaptam a felkérést. Ezt tartom a legfontosabbnak.

Egy kis kiegészítést tennék hozzá: nem szeretnék vitatkozni önökkel ezen a szinten, mert, mint már említettem, önök itt nem kérdéseket tesznek fel, hanem inkább kommunista vádbeszédeket mondanak. De ha ragaszkodnak ehhez a témához, megemlítem, hogy az Európai Unió nem nyújt valódi segítséget Magyarországnak, önök pedig félreértik a helyzet lényegét. Az a pénzügyi támogatás, amiről beszélnek, nem szabad, hogy segítségként legyen értelmezve! Emlékezzenek, a KGST idejében volt ilyen, kedves kommunista barátaim, a KGST! (Nevessünk együtt!) Ott még „segítségnyújtás tanácsának” is nevezték – de a helyzet most más. Az Európai Unióban jogaink vannak, és ezeket a jogokat érvényesítjük. Ez a pénz nem ajándék vagy támogatás, hanem jogunk, amelyet számos indokkal alá tudunk támasztani.

Először is, a dolognak van egy világos ára. Ezt a pénzt nem csupán ajándékba kaptuk, hiszen előre kifizettük. Leadtuk a piacainkat, átengedtük a gyártóinkat. Ennek pedig megvan az oka. Ez nem egyfajta segítségnyújtás, nem a régi KGST rendszerből fakad, hangsúlyozom, kedves barátaim! Tehát ez egy jogos elvárás.

Ezt úgy kell felfogni, hogy a jogunkat nem lehet egyszerűen megvonni. Az Európai Uniót nem lehet csupán egy politikai nyilatkozattal rávenni arra, hogy reconsiderálja a döntéseit, és visszavonja a támogatásokat. Ez nem csupán politikai kérdés, hanem jogi is: törvény szabályozza azt az összeget, ami jogosan jár nekünk. Ezt a jogot nem lehet csak úgy eltüntetni!

Tehát én azt szeretném mondani önöknek, hogy én azt tanácsolom, hogy miután a strasbourgi beszéd egy történelmi dimenziójú beszéd volt, ha lehet, maradjunk ebben a dimenzióban, de hogyha le kell menni a földre, és szembe kell néznem az önök, még egyszer megismétlem: kommunista típusú vádbeszédeivel, én állok rendelkezésre, szembenézek vele és szívesen válaszolok. A figyelmüket és a lehetőséget, elnök úr, köszönöm.

(...)

Dr. Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke úgy nyilatkozott: "Ha egy rövid időre megkaphatom a szót, szeretném kifejezni, kedves barátaim, hogy az a célom, hogy a magyar pénzügyminiszter ne mondhassa el egy zárt MSZP-s rendezvényen azt, amit a nyilvánosság kizárásával vitatnak meg, és hónapokig titkolnak. Ne mondhassa, hogy 'Ferinek telefonon kellett elérnie Almuniánál, hogy újabb haladékot kapjunk a konvergenciaprogramhoz.' Az ilyen 'segítségek', amiket említett, nem helyénvalók. Egyetértek önnel, és megvártam, amíg ezt kimondta. Szerintem sem helyes, hogy Magyarország érdekével ellentétes módon bármely kormány - függetlenül a politikai hovatartozástól - személyes kapcsolatok révén kaphat kedvezményeket. Az lenne a normális, hogy időben értesítést kapjunk a problémákról, nem pedig az, hogy mi, magyarok, vagy az Európai Unió más tagjai, csak úgy segédkezet nyújtunk ahhoz, hogy a törvényi előírásokat kijátsszák, és mindez a fejünk fölött történjen."

Amennyiben odáig jutunk, hogy a magyar pénzügyminiszter képtelen ilyesmit kiejteni egy titkos MSZP-ülésen, mintegy saját magát és a miniszterelnököt dicsérve, úgy azt hiszem, hogy az Európai Unió jobban végzi a dolgát, mint jelenleg. Ismétlem: ez nem az én véleményem, hanem a magyar pénzügyminiszter szavai. Nem vagyok felelős a pénzügyminiszter kijelentéseiért, de el kell fogadnom, hogy egy komoly politikai párt - amely kormányzó szerepben van - komoly képviselője fogalmazott így. Kérem, engedje meg, hogy ezt tényszerű állításnak tekintsem.

Ha ez valóban ténykérdés, akkor azt kell kijelentenem, hogy ez egy olyan információt tárt fel, ami téves, és amely ellen Magyarország érdekeinek védelmében aktívan fel kell lépnünk.