A szakértők előrejelzése szerint a német választások után várhatóan nagyszabású koalíció alakulhat ki.


Negyvenhárom nappal a német országgyűlési választások előtt Olaf Scholz szociáldemokrata pártja (SPD) a közvélemény-kutatásokban a harmadik helyet foglalja el. A párt vezetősége úgy döntött, hogy újra Olaf Scholzot jelölik kancellárjelöltként, remélve, hogy ezzel sikerül felzárkózniuk a kereszténydemokrata kancellárjelölt, Friedrich Merz mögé.

A 2021-es szövetségi választáson a párt 14 százalékon indult Scholz kancellárjelölttel. Egész Németország nevetett, a végén Scholz lett a kancellár - fogalmazott a Tagesschau német lap. Rolf Mützenich, az SPD parlamenti frakcióvezetője már a Bundestagban megjósolta, amitől Friedrich Merz CDU-vezér is tart: az SPD jóval 20 százalék felett lesz a választáson.

A német lap értékelése szerint a szociáldemokraták védjegye az óvatosság, ha pedig külpolitikáról van szó, Scholz átvette a vezetést: Olaf Scholz az orosz-ukrán háború alatt tanúsított megfontolt magatartása most kamatozhat. Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje és pártvezetője határozott erőfeszítéseket kér Németországtól a következő években.

Miközben a német politikai táj folyamatosan változik, a figyelem középpontjában Elon Musk és az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökének, Alice Weidelnek a beszélgetése áll. Musk, aki már korábban is kifejezte támogatását a jobboldali párt iránt, most újra reflektorfénybe került. Weidel éles szavakkal támadta a jelenlegi német kormányt, miközben a közvélemény egyre inkább felfigyel a politikai diskurzusra, amely körülveszi a nagy német pártok harcait.

Az Insa közvélemény-kutató legújabb felmérése alapján az Alternatíva Németországért (AfD) jelentős mértékben növelte népszerűségét, miközben az ország a februári előre hozott szövetségi választásokra készül. A január elején elvégzett kutatás szerint, ha most tartanák a választásokat, az AfD 21,5 százalékot érne el, ami a párt legjobb eredménye az elmúlt évben. Ezzel szemben a Friedrich Merz által vezetett konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetség továbbra is 31 százalékon stagnál, ami megegyezik a decemberi adatokkal. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (SPD) viszont kisebb visszaesést tapasztalhatott, mivel támogatottsága egy százalékponttal, 15,5 százalékra csökkent.

Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója úgy véli, hogy Musk és Weide közötti beszélgetés az X platformon nemcsak egy informális párbeszéd volt, hanem egy tudatos PR-stratégia része is, amely lehetőséget ad arra, hogy új nyilvánosságot teremtsenek. A szakértő hangsúlyozta, hogy Európában, ha kisebb mértékben is, a cenzúra továbbra is jelen lesz. Emellett kifejtette, hogy Németországban a választások után a legvalószínűbb forgatókönyv továbbra is a nagykoalíció fennmaradása, ami nem mutat változást a politikai tájban.

- Osztotta meg gondolatait a szakértő.

Kiszelly Zoltán véleménye szerint a liberális és szélsőbaloldali pártok pozíciói gyengülni fognak, és a vesztes szavazatok főként a nagykoalícióhoz és az AfD-hez vándorolnak majd.

- Azért módosították az alaptörvényt, hogy ne tudják blokkolni az alkotmánybírók kinevezését, és felkészültek ara, hogy ha az AfD és a BSW együtt akár egy blokkoló kisebbséget alkotna. A felsőházban a mainstream pártoknak van többségük, így azt nem tudja az AfD megkerülni - hangsúlyozta Kiszelly Zoltán.

Merz határozottan elutasította bármilyen együttműködés lehetőségét az AfD-vel, kijelentve, hogy a CDU vezetése alatt nem lesz kapcsolat a két párt között.

- fogalmazott Merz.

- Emelte ki a szakértő is. - Az úgynevezett tűzfal, amely Ausztriában megbukott, lehetőséget teremt a mérsékelt pártok támogatóinak az átszavazásra, de a várakozások szerint ez az AfD számára még mindig nem lesz elegendő - összegezte Kiszelly Zoltán.

Related posts