Putyin bizakodónak titulálta az első orosz-amerikai tárgyalásokat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtöki kibővített ülésén kifejezte optimizmusát a Moszkva és az új amerikai kormányzat között kialakuló első kapcsolatfelvételek kapcsán.
Putyin hangsúlyozta, hogy a problémák megoldására vonatkozó szándék kölcsönös, ami biztató jel lehet a két ország kapcsolatában. Kiemelte, hogy az amerikai fél pragmatikus megközelítése és a sztereotípiák elhagyására irányuló törekvéseik üdvözlendőek. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a nyugati elit körök továbbra is próbálják akadályozni a Moszkva és Washington között folyó párbeszéd előrehaladását.
"Mindannyian látjuk, milyen gyorsan változik a világ, a világ helyzete. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy az új amerikai adminisztrációval való első kapcsolatok bizonyos reményeket ébresztenek. A túloldalon is van egy készség az államközi kapcsolatok helyreállítására, a világ szerkezetében felhalmozódott kolosszális mennyiségű rendszerszintű, stratégiai probléma fokozatos megoldására. Épp ezek a problémák voltak azok, amelyek a maga idejében az ukrán és a többi regionális válságot kiváltották" - mondta
és ezek az erők megpróbálják majd megzavarni vagy veszélyeztetni a megkezdett párbeszédet" - hangsúlyozta az orosz elnök.
Folyamatosan hangsúlyozta, hogy a diplomácia és a titkos szolgálatok kulcsszerepet játszanak az ilyen jellegű kísérletek meggátlásában. Putyin határozottan kiállt egy olyan európai biztonsági rendszer mellett, amelyet oszthatatlannak tart, és amely valóban képes fenntartani az egyensúlyt, figyelembe véve a különböző érdekeket.
"Egyesek védelmét nem szabad mások biztonságának rovására vagy sérelmére garantálni, és mindenképpen el kell kerülni, hogy ez a mi hátrányunkra, vagy Oroszország rovására történjen" - hangsúlyozta.
"Napjaink nemzetközi viszonyainak folyamatosan változó dinamikája elsősorban fegyveres erőink és hőseink bátorságának, valamint kitartásának köszönhető. Ők azok, akik merész tetteikkel és győzelmeikkel megalapozták a komoly párbeszéd lehetőségét, amely az ukrán és más válságok fundamentális megoldásához vezethet." - nyilatkozta Putyin.
Kitért arra, hogy az elmúlt év során megnőtt a terrorista jellegű bűncselekmények száma Oroszországban, és ezeknek csaknem felét az ukrán szakszolgálatok szervezték.
a katonai és ipari létesítmények, az életfenntartó rendszerek, a közintézmények, valamint az energetikai és közlekedési infrastruktúra terrorellenes biztonságának javítására" - hangoztatta.
Megjegyezte, hogy a "különleges hadművelet" időszakában jelentős mértékben megnövekedett a külföldi hírszerző szolgálatok aktivitása, valamint a technikai eszközeik fejlettségi szintje is. Sürgette, hogy a katonai és állami közigazgatás tegyen lépéseket a legújabb fegyverek, valamint a korszerű technológiák fejlesztésével összefüggő információk védelme érdekében, különös figyelmet fordítva a kémelhárítás megerősítésére.
2022 februárjában, az ukrajnai háború kitörése óta először, magas rangú amerikai és orosz delegáció találkozott Rijádban, 2023. február 18-án. A megbeszélésen a felek a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséről és az ukrajnai konfliktus megoldásának lehetőségeiről folytattak eszmecserét.
A legutóbbi megbeszélésen a résztvevők kiemelték, hogy elengedhetetlen a nagykövetségek normális működésének helyreállítása. A két ország delegációja erről a fontos témáról csütörtökön Isztambulban folytatott eszmecserét.
Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB vezetőségi ülésén Moszkvában (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Alekszandr Kazakov)