A kamara válaszolt a kis- és középvállalkozások áfamentességi küszöbének megemelésére tett javaslatra.


A közleményben emlékeztetnek arra, hogy tavaly év végén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, az MKIK elnöke egy fontos együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek célja a magyar vállalkozások fejlődésének elősegítése volt. A miniszter már akkor is dicsérte az MKIK által előterjesztett javaslatcsomagot, amelyben a kamara új vezetése többek között az áfa alanyi adómentességének értékhatárának 12 millió forintról 18 millió forintra való emelését javasolta.

Nagy Elek a közleményében hangsúlyozta, hogy a miniszteri bejelentés messze túlszárnyalja a várakozásaikat, hiszen az áfahatár emelését két lépcsőben tervezték. Az azonnali, visszamenőleges hatályú intézkedést kiemelkedően fontos lépésnek tartják a kis- és középvállalkozások támogatásában. Az elmúlt évek magas inflációja következtében a főállású vállalkozók jelentős része várhatóan már szeptember-október tájékán elérte volna a 12 milliós határt. Ezzel szemben most lehetőségük nyílik teljesítményük fenntartására, ami jelentősen hozzájárulhat a GDP utolsó negyedéves növekedéséhez - tette hozzá a kamara elnöke.

Related posts