Reinkarnációs utazáson vettem részt, és most szeretném megosztani veletek ezt a különleges élményt. Az érzések, amiket átéltem, szinte leírhatatlanok. Olyan volt, mintha az idő és a tér határai elmosódtak volna, és egy másik dimenzióba léptem volna. Az el

Már hosszú ideje foglalkoztat a gondolat, hogy vajon valóban léteznek-e több életek, és mennyire hitelesek azok a beszámolók, amelyek szinte hihetetlennek tűnő élményeket tárnak elénk. Az elmondott történetek sokszor a valóság határait feszegetik, és elgondolkodtatnak a létezés mélyebb rétegeiről.

Már hosszú évek óta vágyakoztam arra, hogy részt vegyek egy reinkarnációs utaztatáson, de valahogy sosem éreztem még elég bátornak magam ahhoz, hogy lépjek. Aztán egy beszélgetés során, a legjobb barátnőmmel, kiderült, hogy a nővére és a férje már többször is részt vettek hasonló szeánszokon, és mindketten lenyűgöző élményekről számoltak be. Mivel annyira érdekelt a téma, minden részletre kíváncsi lettem, hiszen egy ismerős beszámolója egészen más, mint a könyvekben vagy az interneten olvasottak. Ráadásul megkérdeztem a barátnőmet a férfi elérhetőségéről, aki ezeket az utaztatásokat vezette, de a telefonját sokáig csak nézegettem, mert a bátorságom nem akart megérkezni. Végül azonban, hosszú hetek és hónapok várakozása után, úgy döntöttem, itt az idő: eljött az én pillanatom. Időpontot foglaltam, és alig vártam, hogy végre elérkezzen a nagy nap.

Olyan dolgok miatt izgultam, amelyekre valójában nem is lett volna szükségem.

Először is, szorongtam, hogy vajon nálam is beválik ez az egész. Keresgéltem egyfajta megerősítést, bizonyítékot arra, hogy a lélek létezik, és hogy sokkal több rejlik benne, mint amit a tudományos világ hivatalosan elismer. Aggódtam, hogy ha nem tudom elérni a kívánt állapotot, vagy ha semmi különös nem történik, akkor képtelen leszek elhinni a lélekvándorlás lehetőségét.

Másodszor pedig az foglalkoztatott, hogy milyen élmények várnak rám az egész folyamat során. A szívemben ott motoszkált a félelem, hogy ha valóban létezik a lélekvándorlás és a karma, akkor talán olyan dolgokat fogok tapasztalni, amelyekért ebben az életben meg kell fizetnem az árat. Mivel az erőszak és a durvaság minden formája távol áll tőlem, még a legkevésbé drámai filmeket sem tudom végignézni, így némi aggodalommal néztem a reinkarnációs utazás elé, attól tartva, hogy rémisztő élmények várnak rám.

Ami viszont a tapasztalataim során kibontakozott, az éppen ellenkezője volt annak, amit előzetesen vártam.

Amikor belemerültem a gondolatba, hogy milyen lehetett az előző életem, azonnal női alakban képzeltem el magam, olyasvalaként, aki a körülmények súlya alatt szenvedett. Nem tudom, honnan ered ez a kép, de valahogy mégis erősen megfogott. Az utazás során viszont rá kellett jönnöm, hogy a fantáziáim és a valóság között egyáltalán nincs párhuzam.

A szeánszra érkezve a fejem tele volt kérdésekkel, hiszen volt néhány dolog, ami már régóta foglalkoztatott, és nem tudtam túllépni rajtuk. Az egyik legnagyobb frusztrációm az volt, hogy állandóan úgy éreztem, mintha az időm véges lenne: soha nem elég, mindig sietnem és kapkodnom kell. Pedig, ha őszinte vagyok, a nap végén rendre mindennel időben végeztem. Hiába tudtam ezt tudatosan, a stressz folyamatosan jelen volt az életemben. Kíváncsi voltam, miért tapasztalom ezt az érzést, de ezt a dilemmát nem osztottam meg a szeánsz előtt.

Amikor nekiláttunk a tudatállapotom megváltoztatásának, nagyon furcsán éreztem magamat. Tökéletesen érzékeltem a külvilágot, tudatában voltam annak, hol vagyok és minden feltett kérdésre válaszoltam. Jó ideig úgy éreztem, hogy nem fog működni, túl éber vagyok. Sőt, egy idő után azt gondoltam, teljesen felesleges az egész, és amit látok, érzek, az csak képzelődés.

Jó néhány percig csak hevertem, próbálva elmerülni a gondolataim tengerében, amikor hirtelen úgy éreztem, mintha a világ körülöttem forogni kezdene. A köldököm táján egy különös, lefelé húzó erő jelentkezett, ami szokatlan érzést keltett bennem. Az utaztatóm azt javasolta, hogy adjak teret ennek az örvénylő érzésnek, és fedezzük fel együtt, mit is rejthet számomra ez a furcsa élmény.

Nem csupán láttam, hanem mélyen átéltem.

Amikor először elmerültem a reinkarnációs szeánsz gondolatában, arra számítottam, hogy egy teljes filmet fogok végignézni, tele izgalmas fordulatokkal és részletekkel. Ezzel szemben csupán néhány foszlányos kép jelent meg előttem. Az érzelmek viszont olyan erővel törtek rám, hogy szinte megfojtottak. Mintha a múlt homályából bukkantak volna fel, de nem tudtam megfogalmazni, honnan jöttek, vagy miért éppen akkor és ott éreztem őket.

Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy szeretnék választ kapni arra a kérdésre, miért érzem úgy, hogy sosem van elég időm? Az emlékeim egy különös utazásra vezettek, ahol egy ló hátán vágtattam - férfiként. (Valóban férfiként éltem meg ezt a pillanatot, inkább színes benyomásokat gyűjtöttem, mintsem egy jól megkomponált "filmet" néztem volna.) Az útitársam folyamatosan kérdéseket tett fel, és ez a céltudatos kérdezősködés segített kibontakoztatni a válaszokat: úgy éreztem, mintha sűrű ködön át igyekeznék valahova, kétségbeesetten hajszolva a lovat, miközben a lelkiismeret furdalás egyre csak nőtt bennem. Tudtam, hogy már késésben vagyok, és egy tragédia már megtörtént a tétlenségem miatt.

Ahogy belemerültem ebbe a különös tudatállapotba, azonnal megérkezett a válasz az első kérdésemre. Valóban a másik életemből származik mindez? Ezért érzem folyamatosan, hogy kapkodnom kell, noha sosem elég, amit teszek?

A későbbiekben tapasztaltak egyszerre lenyűgöztek és sokkoltak. El sem tudtam képzelni, hogy az a világ, amelyben éltem, ennyire különbözhet attól, ami most kibontakozik előttem. Ma már a múltam gyökeresen eltér attól, amit az új élmények során felfedeztem. Az átélt pillanatok alapján úgy érzem, hogy az egész életem egyfajta magányos utazás volt, amelyben sokáig kerestem a valódi értékeket és jelentéseket.

Végül elérkezett az a pillanat, amikor saját halálomat is megfigyelhettem, ami nem volt más, mint egy szürke, unalmas esemény, akárcsak az addigi életem. Mégis, valami szép és megnyugtató érzés árasztott el. Az utazás előtt aggódtam emiatt, attól féltem, hogy esetleg brutális körülmények között távoztam, és ez miatt rettegni fogok a durvaságtól. De nem így történt. Sőt, valójában megkönnyebbülést tapasztaltam, amikor a vég elérkezett. Nem volt sem félelmetes, sem fájdalmas, és egy hirtelen sugallat érkezett, ami jelezte, hogy eljött az idő. Az utaztatóm folyamatosan kérdezgetett, irányított, de minden, amit mondott, valahonnan mélyen belülről jött, mintha a válaszok már régóta ott lettek volna az elmémből, és soha nem próbálta meg befolyásolni a gondolataimat.

Miután "felébredtem" a reinkarnációs utazásom mély álmából, egy új világ tárult elém. Az érzések, amiket átéltem, olyan intenzívek voltak, mintha több életet éltem volna meg egyetlen pillanat alatt. Az emlékek, mint színes szalagok, összefonódtak, és egy különös, időtlen térbe vezettek, ahol a múlt és a jelen határai elmosódtak. Az újra felfedezés izgalma és a lélek mély titkai hívogattak, miközben a szívem tele volt kíváncsisággal a következő kaland iránt.

Ugyan filmet nem láttam, meg tudtam figyelni ruhákat, körülményeket, egy-egy építészeti vonást. Egyszer az utaztatóm rákérdezett arra, milyen évben járunk és azonnal éreztem egy számot, egy századot. Amikor utólag rákerestem erre a dátumra, visszaigazolást nyert: valóban akkor hordtak ilyen ruhákat az emberek és akkor voltak jellemzőek az adott épületek.

Amikor megkérdeznek erről, úgy érzem, hogy a történelemórák anyaga alapján jóval korábbra helyeztem volna ezt az eseményt. Azonban a kutatás során világossá vált, hogy az utazás közben szerzett tapasztalataim valójában helytállóak voltak. Persze ezt az érzést könnyedén tulajdoníthatom annak is, hogy ebben a tudatállapotban sokkal élénkebben fel tudtam idézni a tanultakat.

A szeánsz végén kíváncsian fordultam a vezetőmhöz: "Ez most tényleg megtörtént?" Annyira harmonikusan illeszkedett minden a végére, hogy szinte valóságosnak tűnt, amit átéltem, és minden egyes kérdésemre választ kaptam. Nehéz volt elképzelni, hogy ennek az élménynek ne lenne alapja. Az utaztatóm válasza nem a meggyőzés szándékával érkezett. Azt mondta, hogy bár nem tudhatjuk a végső igazságot, az biztos, hogy ez a folyamat segít felszabadítani a blokkokat és rendezni az energiákat, ami jelen pillanatban rendkívül fontos.

Úgy vélem, az előző életem létezésének valóságát igazán az bizonyítaná be számomra, ha olyan élményeket vagy jeleket tapasztalnék, amelyek segítenének azonosítani azt a személyt, aki korábban voltam. Az utaztatóm említette, hogy már számos példa létezik erre, de számomra a legmeggyőzőbbek a saját tapasztalataim, amelyek a legmélyebb megerősítést nyújtják.

Az utóbbi időszakban olyan élményekkel gazdagodtam, amelyek szinte varázslatosak. Heteken keresztül egyfajta delírium állapotában voltam; az időérzékem mintha teljesen átalakult volna. Olyan benyomásom támadt, hogy az idő maga is megváltozott körülöttem. Egyfajta végtelen nyugalom ölelt körül, és eltűnt belőlem az a feszültség, hogy elkések vagy hogy nem lesz elegendő időm a dolgaimra. Minden feladatomat ugyanúgy teljesítem, mint korábban, de most már megszabadultam a nyomástól; nem kapkodom el a dolgokat, és már nem lesem állandóan az órát.

Nos, hogy létezett-e egy korábbi élet, vagy csupán az agyam szeszélyes játékát figyeltem, azt még mindig nem tudom biztosan. Az viszont nyilvánvaló, hogy a blokkok feloldása valóban működik, és ez a különleges, meditatív állapot segített abban, hogy tisztábban lássam a jelenemet megnehezítő, zavaró érzéseimet. Ez már bizonyos számomra.