Komoly csalás terjedt el a közkedvelt műsorvezető nevével, és már sokan áldozatul estek ennek a megtévesztésnek.

Szöllősy Györgyi rámutatott, hogy a mesterséges intelligenciával készült videó is hozzájárul ahhoz, hogy az átverés még hitelesebbnek tűnjön.
"Ismét felütötte fejét az interneten a csalás, és sajnálatos módon már többen is át estek rajta. Kérlek, senki ne dőljön be ennek!" - hívja fel a figyelmet a Facebook-bejegyzésében az ATV műsorvezetője.
Szöllősy Györgyi egy figyelemfelkeltő ügyre hívta fel a közvélemény figyelmét, mivel nemrégiben napvilágot látott egy hamis információ. Eszerint az Egyenes beszéd című műsorban Rékassy Balázs, orvos és egészségügyi szakpolitikai szakértő, bejelentette, hogy elindult egy porchelyrehozó gyógyszer lakossági terjesztése. Az ilyen álhírek pedig komoly zűrzavart okozhatnak, ezért fontos, hogy körültekintően kezeljük az ilyen típusú információkat.
Ez azonban nem felel meg a valóságnak! Az ATV műsorvezetője világosan kijelentette: nem folytatott interjút Rékassy Balázzsal, és nem népszerűsítenek sem porchelyrehozó gyógyszert, sem hallásjavító sprayt.
Szöllősy Györgyi kiemelte, hogy az álhírhez egy mesterséges intelligencia által generált videó is készült.
Azonban sem a videó, sem a beszélgetés, sem a hír nem igaz ebből. Egy olyan csalásról van szó, aminek állítólag már többen is áldozatul estek.