Kádár János, a magyar történelem egyik meghatározó politikai alakja, gyakran emlegetett kedvenc étele a krumplileves volt. De vajon tényleg ez a gőzölgő, egyszerű fogás volt az, ami a legjobban kedvére való? A krumplileves nemcsak hogy a magyar konyha kla

Kádár János tudatosan alakította ki az őt körülvevő képet, amely azt sugallta, hogy ő egy rendkívül szorgalmas, puritán életmódot folytató vezető, aki a nép egyszerű fiaiként élt. Azonban a valóság nem ilyen egyszerű: az úszómedence, a meisseni porcelán és a Gundel étterem különleges fogásai egészen más történetet mesélnek el – felfedjük a "kultusz nélküli Kádár-kultusz" mögött rejlő valóságot és a diktátor magánéletének titkait.

Kádár János hatéves koráig Kapolyon élt, Somogy megyében nevelőszülőknél, haláláig szép emlékként elevenítette fel ezeket az első éveket. Eközben édesanyja Budapesten lakott és dolgozott, igyekezett elég pénzt összegyűjteni, hogy iskoláskorúvá vált fiát végre magához vegye és taníttassa. Sikerrel járt, Kádár végül rendkívül jó képesítést szerzett, a kor IT-sának számító írógépműszerészként végzett, a munkásság krémjébe tartozhatott volna, ha marad a szakmában. Mindeközben nyomorban, egy ablaktalan, dohos "bérszobában" laktak ketten, majd féltestvére, Jenő születésétől - 1920 után - már hárman.

Így éltek hármasban, nélkülözve egész meglett férfikorában is, első ismert szerelmének, Steiner Piroskának valamikor a világháború éveiben azt vallotta, legnagyobb álma egy saját ágy és egy olyan cipő, ami nem ázik be. A második világháború után azonban, az immár legálisan működő, sőt hatékony szovjet támogatással az egyeduralom felé haladó Magyar Kommunista Párt tagjaként egy csapásra megszűntek az anyagi gondjai.

Rendőrfőkapitány-helyettes lett, bekerült a párt legfelsőbb irányításába, édesanyja halála után, 1949-ben elvette Tamáska Máriát. Valójában ekkor, 37 évesen kezdődött az "önálló" élete. Ebben az évben belügyminiszterré nevezték ki, ennek folyományaként pedig egy rózsadombi villába költözhetett.

A Kádár János életét feltáró sorozatunk legutóbbi epizódjában elérkeztünk ahhoz a fontos mérföldkőhöz, amikor Kádár visszavonult a politikai porondról, és a főtitkári tisztséget egy látszólagos pozícióval váltotta fel, amelynek keretében pártelnökként tevékenykedett, de már nem bírt gyakorlati hatalommal. A következő részben azonban eltérünk a megszokott időrendi sorrendtől, és Dr. Majtényi György, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem történészprofesszora, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa segítségével Kádár János magánéletének rejtelmeibe nyerünk betekintést.

A "hírhedt" puritán pártvezér valójában meglepően vonzódott a fényűzéshez.

Kádár János magánéletének valódi megismerése szinte lehetetlen küldetésnek tűnik. Ennek fő oka, hogy személyisége rendkívül zárkózott volt, és csupán néhány kiválasztott embert engedett közel magához. Nyilvános megszólalásai során pedig alig árult el valamit a magánéletéről. Az egyetlen kivétel talán azok a megkérdőjelezhető hitelességű anekdoták, amelyek a múltjából származnak, és amelyek gyakran a róla kialakított propagandisztikus narratívába illeszkednek. Ez azonban újabb nehézséget jelent a valódi Kádár János megértésében.

A Kádár-kultusz lényege abban rejlett, hogy az első titkár "egy volt a tömegből", akivel az emberek könnyen azonosulhattak: folyamatosan dolgozott, és fáradhatatlanul igyekezett megteremteni a jólétet, még a szovjet vezetők előtt is védte hazánk érdekeit. Mindezt úgy tette, hogy magas pozíciója ellenére szerény és visszafogott életet élt, nem élvezett személyes hasznot a hatalom által kínált lehetőségekből. Imázsának alapját a munkás származás, valamint a Rákosi Mátyás idején elszenvedett megpróbáltatások adták. Azonban az, hogy valóban munkás származású lett volna, korántsem igaz; soha nem dolgozott klasszikus értelemben vett gyári munkásként, hiszen gyakorlatilag egész életét pártfunkcionáriusként töltötte. A két világháború közötti időszakban alkalmi munkákból élt, és hosszú ideig kifutófiú volt egy esernyőkészítő műhelyben. A börtönéveivel kapcsolatos szenvedéseinek legendája sem bizonyítható vagy cáfolható, hiszen a róla keringő pletykákat azzal "igazolta", hogy soha nem beszélt róluk.

Kádár János több mint három évtizeden át uralta a magyar politikai életet, és ebben az időszakban saját elképzelései szerint formálta meg a múltat és a jelent, valamint a saját személyéről kialakult képet. E rendkívül komplex időszak igazságának feltárásához elengedhetetlen a részletes történészi munka. Cikkünk elkészítése során nemcsak a Majtényi Györggyel folytatott interjút vettük alapul, hanem alaposan átnéztük a történész két, a témával foglalkozó könyvét is: az egyik a „Vezércsel. Kádár János mindennapjai”, míg a másik a „K-vonal. Kiváltságok, elit és luxus a szocializmusban” címet viseli.

Belügyminiszterként és főtitkárhelyettesként Kádár János a legmagasabb politikai körökben mozgott, így nem meglepő, hogy egy szolgálati autó és sofőr, valamint a rózsadombi villa bejárónője is a mindennapja része volt. Azonban a hatalom árnyékában ő is részesévé vált a Rákosi-korszak sötét eseményeinek, beleértve Rajk László perbe fogását és kivégzését, ahol jelentős szerepet játszott. 1951-ben azonban megfordult a szél, és a Rákosi-rezsim ádáz belső harca őt is utolérte: életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A sors iróniájára 1953-ban, Sztálin halála után, a politikai légkör enyhülésével és Nagy Imre reformjainak hatására szabadult.

Amikor 1951 májusában letartóztatták, mindenétől megfosztották: a rózsadombi, Cserje utca 21. szám alatti otthona elvétetett tőle, ingóságait pedig lefoglalták. Bár az amnesztia révén kárpótlásra is jogosulttá vált, az ikonikus villát csak 1957-ben, immár a párt és az ország legfőbb vezetőjeként tudta visszaszerezni. Történetünk szempontjából ez a fordulat remek alapot szolgáltat.

A háború utáni időszakban elterjedt gyakorlattá vált, hogy a pártvezetők régi, egyszerű lakásaikat fényűző villákra cserélték. Kádár János is ezen eljárás keretein belül választotta ki saját otthonát, amelyet később kisajátíttatott. Valószínűleg 1948 végén költözött ide édesanyjával, majd Csermanek Borbála halála után, házasságkötésüket követően Tamáska Máriával közösen éltek a házban.

A visszahúzódó Kádár választása az akkor még a kevésbé beépített Rózsadomb józsefhegyi részén egy magányosnak álló házra esett. Kezdetben nem volt közvetlen szomszédja

- A 24.hu-nak nyilatkozva Majtényi György elmondta: hatalmát kihasználva saját területéhez csatolta a Cserje utcai vonalon elhelyezkedő, az ő telke alatt és felett található parcellákat, így ingatlanjának mérete 2600 négyszögölre bővült.

A Rózsadombon a pártállami luxus élvezete szinte kötelező volt, és a Kádár házaspár sem volt kivétel. Államvédelmi források alapján tudható, hogy Péter Gábor fűthető úszómedencéje iránti irigység késztette őket arra, hogy saját medencét építtessenek a kertjükbe. Az ÁVO rettegett vezére, Péter Gábor, ezt a helyzetet így kommentálta: "Anyagiakban Kádár nálam külömb (!) volt, (...) persze Kádár is szerette a szépet és jót." Sajnos azonban a medence sosem válhatott valódi élményévé számukra; alig hogy elkészült, Kádárt letartóztatták, míg feleségét elköltöztették. Amikor 1957-ben végre visszatértek, Kádár kezében már teljhatalom összpontosult, ám ebben az évben aligha volt nála gyűlöltebb politikai figura Magyarországon.

A medence sorsa végül az lett, hogy betemették. Tamáska Mária később úgy nyilatkozott, hogy ennek oka a fűtési költségek magas volta volt. Emellett elmondta, hogy a medencét az előző lakó építtette, ami szintén hozzájárult a döntéshez.

Ez természetesen a "kultusz nélküli Kádár-kultusz" megteremtésének jegyében zajlott, amely párhuzamosan a forradalom előtti Kádár figurájának átfestésére is irányult. Az 1956-os események előtt Kádár a pártvezetésben egy jelentéktelen, háttérben mozgó szereplő volt, akiről alig esett szó, míg a későbbi emlékiratokban már egy erőteljes és határozott vezető képe jelent meg, amely a korai időszakra is kivetült. A valóságról annyit elmondhatunk, hogy a Kádár-per előtt a politikai elit többi tagjához hasonlóan őt is a sztálinista eszmék jellemezték, és lényegében nem különbözött a párt más prominens alakjaitól.

Előbb egy Hungária körúti lakásra tett szert, majd a Rózsadombon lévő villát is magáénak tudhatta. Szolgálati autóval járta a várost, sofőr kíséretében, és háztartási alkalmazott is segítette mindennapjait, míg egy testőr vigyázta biztonságát. A környéken élő újságíró, Katona Éva, Kádár letartóztatása után meglátogatta a Cserje utcai ingatlant: "Kádárék után csupán a cseresznyefából készült beépített könyvespolc és az íróasztal maradt. (...) Ott volt háztartási alkalmazott, kertész, fűtő, medence, meg minden földi jó. Egy tizenkét személyes meisseni étkészlet fogadott, ami számomra egyáltalán nem volt vonzó, pedig ha elhoztam volna és eladtam volna, most már egy csomó pénzem lenne."

A párt prominens vezetői közül többen a közvetlen közelben laktak, ahol minden kertet kutyák őriztek. Katona megjegyezte, hogy "a belügyi autó végighalad ezen az útvonalon, és kiosztja a kutyáknak az ételt." Kádárék később is kedveltek nagytestű kutyákat, és az ismerőseik elmondása szerint nagy szeretettel tenyésztették őket. Donáth Ferencék is kaptak tőlük egy kutyust, s az asszony emlékezetében megörökítette, hogy amikor a házaspár látogatóba ment hozzájuk, először nem a gyermeket, hanem a tőlük származó kiskutyát kívánták megtekinteni.

Szabadulása után inkább Rákosi pártján maradt - aki egy hangfelvétellel zsarolhatta, itt írtunk erről -, és bár a közvélemény számára jobbára láthatatlan volt a tevékenysége, párton belül egyre erősebb pozíciót harcolt ki magának. A forradalom leverése után gyakorlatilag teljhatalmú diktátorként pedig - úgy tűnik - presztízskérdést csinált abból, hogy mindent visszaszerezzen, nem csak a Cserje utcai villát.

A Margit híd pesti hídfőjén, a déli oldalon található az a mai képviselői irodaház, amely egykoron a Belügyminisztérium székhelyéül szolgált a háború utáni időszakban.

Kádár a régi épületből pártszékházat alakított ki, részben talán azzal a céllal, hogy visszanyerje a belügyminiszteri irodáját.

- emeli ki a történész. A pártvezetés 1961-ben költözött be az épületbe, 1972-re, Kádár 60. születésnapjára készült el az aulában ma is látható freskó, Bernáth Aurél munkája, a Munkásállam, amelyen Kádár sakkozik, Aczél György kibicel neki.

A házaspár különleges ízlése a két világháború közötti neobarokk bútorokkal öltött formát a Cserje utcai villa belső terében. Az enteriőr egyedi karakterét a gondosan válogatott darabok adták, amelyeket részben vásároltak, másrészt a pártraktár kínálatából merítettek. A falakat díszítő festmények között olyan neves alkotók munkái is megtalálhatóak voltak, mint Szőnyi István és Egry József. Ezen kívül saját gyűjteményüket is gyarapították, hiszen nemcsak vásároltak, hanem gyakran kaptak ajándékba festményeket is, így a villa minden sarkában a művészetek iránti elkötelezettségük tükröződött.

A négy fal között zajló magánélet titkai előttünk homályban maradnak. A '60-as években a kerítés mentén ültetett tujasor védte a telket az utcáról érkező kíváncsi tekintetektől, míg a hátsó kertben lustán növő tuskók között laskagombát nevelgettek. Kádár mindig büszkén mutatta meg vendégeinek a rózsadombi tyúkólat; a friss tojások iránti szenvedélye miatt 12 tyúkot és egy kakast hozatott Bábolnáról. Ez a döntés nem csupán a gasztronómiai élvezetekről szólt, hanem talán egyfajta szimbolikus gesztus is volt, hasonlóan ahhoz, ahogyan a medencét is betemettette.

Emlegette közeli ismerőseinek és vendégeinek, hogy ő az, aki a teraszról a krumplihéjat szórja a baromfiknak. A valóság azonban az, hogy a baromfik körüli teendőkről valójában nem ő gondoskodott; ezt a feladatot az éppen szolgálatban lévő kormányőrök, valamint a házvezetőnő végezték el.

- jegyzi meg Majtényi György.

Amikor a krumpliról esik szó, érdemes eloszlatni egy elterjedt tévhitet: sokan hiszik, hogy Kádár János kedvenc étele a krumplileves volt. Valójában azonban a káposztás tésztát preferálta, és a legendákkal ellentétben nem hokedliről, hanem sokkal elegánsabb környezetben étkezett. A hivatalos eseményeken, valamint a vadászlakomákon ő is a híres Gundel étterem mesterszakácsainak ínycsiklandó fogásait részesítette előnyben. Hiába próbálta magát a nép egyszerű fiaként és puritán vezetőként beállítani, Kádár életvitele – a pártvezetés és a közvélemény felé tett tudatos megnyilvánulásain túl – valójában nem sokban különbözött a hazai vagy nemzetközi pártelit tagjainak életstílusától.

Hogy mit jelentett ez a gyakorlatban, illetve milyen viszony fűzte Kádárt az autókhoz, a vadászathoz, miket olvasott, és milyen irredenta versikét őrizgetett, arról sorozatunk következő részében lesz szó.