Till Tamás feltételezett gyilkosának lakásán házkutatást végeztek | BorsOnline
Tovább folytatódik a nyomozás a 24 évvel ezelőtt meggyilkolt Till Tamás ügyében. A feltételezések szerint a 11 éves kisfiú életét az akkor 16 esztendős F. János oltotta ki, majd a holttestet elásta egy bajai tanya melléképületében, mert tudta, hogy másnap betonozni fognak ott. A munkálatban részt vevők nem vették észre, hogy valamivel a lábuk alatt egy nejlonba burkolt tetemet elrejtettek. F. János 2024 nyarán a rendőröknek beismerte az emberölést, de aztán visszavonta vallomását, és azóta is egyre hevesebben tagad. A letartóztatási tárgyalása előtt állítólag olyan kijelentéseket tett, melyek szerint további holttestekről is tud, de nem fog a rendőröknek segíteni a megtalálásukban. Erről megkérdeztük dr. Hódos Attilát, F. János ügyvédjét, aki sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, hogy védence ilyeneket mondott volna. A házkutatással, illetve a gyilkossági ügyel kapcsolatban későbbre ígért tájékoztatást.
Információink szerint december 18-án, szerdán rendőrök vonultak ki F. János budapesti lakásához, hogy házkutatást végezzenek. A hatósági intézkedés során a kert egy részét is megásták, és a pincében is hasonló feltáró munkálatokat hajtottak végre. Az üggyel kapcsolatban írásban kerestük meg a rendőrség sajtóosztályát, arra voltunk kíváncsiak, hogy az értesüléseink valósak-e, és ha igen, pontosan mit kerestek. Kérdeztük azt is, hogy van-e összefüggés a nyomozati cselekmény és a gyanúsított azon állítólagos kijelentése között, miszerint további holttestekről tud. Végül azt is szerettük volna megtudni, hogy a rendőrök találtak-e bármit, ami bűncselekményre utalhat, és ha igen, mivel állnak szemben.
A rendőrség szűkszavúan válaszolt, tekintettel arra, hogy egy folyamatban lévő nyomozásról van szó:
Úgy tűnik, Till Tamás ügye egyre bonyolultabbá válik, folyamatosan újabb és újabb meglepetésekkel szolgál.