Öt főre nőtt a magdeburgi terrorcselekmény áldozatainak száma | Vajdaság MA
Németországi hírek alapján a péntek este Magdeburgban végbement terrorcselekmény áldozatainak száma ötre nőtt.
Jelenleg 86 sérültet ápolnak kórházban, ebből 41 ember állapota kritikus. A támadást 78 személy élte túl könnyebb sérülésekkel - számolt be a Privátbankár.hu, hivatkozva a Der Spiegelre.
A délelőtt folyamán Olaf Scholz német kancellár belügyminiszterével, Nancy Faeserrel megérkezett Magdeburgba. Mindketten beszéltek a piactéren megtartott sajtótájékoztatón.
Scholz a piactéren azt monda: tájékoztatták a támadás mértékéről, és megdöbbentette, hogy az az első hírekhez képest mennyire súlyos és nagymértékű.
„Majdnem 40 ember szenvedett súlyos sérüléseket, ami miatt rendkívül aggódnunk kell értük” – nyilatkozta.
A Bild című bulvárlap és egyéb médiaforrások összesen több mint 200 sérültről adtak hírt. Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke péntek este még két halottról és legkevesebb 60 sérültről beszélt.
A dpa újabb értesülései szerint a gázolás elkövetője nem iszlamista, éppen ellenkezőleg, az iszlám bírálója. Az 50 éves, szaúd-arábiai származású orvos saját magát "ex-muszlimként" határozza meg. A közösségi médiában és interjúkban részben kifogásokat fogalmazott meg a német hatóságokkal szemben. Szemükre hányja többek között, hogy nem tesznek eleget az iszlamizmussal szemben.
Az elkövetőt azzal vádolják, hogy egy bérelt járművel behajtott a magdeburgi karácsonyi vásár zsúfolt tömegébe. A rendőrség szombat délelőtt óvatosan nyilatkozott az ügyről, és még nem döntöttek arról, hogy merényletnek minősítik-e a történteket.
A Bild jelentése szerint valószínűleg kábítószer hatása alatt állt. A lap források megnevezése nélkül azt írta, hogy az első drogteszt eredménye pozitív lett.
A gyanúsított 2006 óta tartózkodik Németország területén. Évekkel ezelőtt, amikor szaúdi nők menekültek hazájukból, ő segített nekik az országba való bejutásban. Később azonban internetes platformján angol és német nyelven közzétett egy figyelmeztetést, amelyben azt tanácsolta: "Ne kérjetek menedékjogot Németországban" – számolt be róla a hirado.hu.