Mostantól itthon is elérhető egy megfizethető hajlítható kijelzős telefon! | 24.


Modern kagylótelefon itthon talán még sosem volt ilyen olcsó.

Idén hat éve, hogy a Samsung piacra dobta az első hajlítható kijelzős okostelefonját, a Galaxy Fold nevű készüléket, ami lényegében egy új termékkategóriát teremtett. Azóta szinte minden nagyobb gyártó előállt a saját megoldásával, mind a táblagéppé nyitható, mind a régi kagylótelefonokat idéző modellek terén, egy valami azonban nem változott: az ilyen mobilok legtöbbször még mindig rendkívül drágák. Az általunk nemrég tesztelt Motorola Razr 60 Ultra nagyjából félmillió forint, de még a Samsung "olcsósított" versenyzője, a Galaxy Z Flip7 FE is 400 ezer forint környékén tanyázik.

Ugyanakkor nem véletlenül írtam fentebb, hogy legtöbbször, ugyanis a hazánkban már hivatalosan is jelen lévő ZTE bejelentette, hogy októbertől itthon is kapható lesz a modern kagylótelefonként funkcionáló, hagyományos külső, és hajlítható belső kijelzővel rendelkező Nubia Flip 2 5G, ami nagyjából fele annyiba kerül, mint a legtöbb hasonló megoldás: a hivatalos partnereknél hazánkban 210 ezer forintot kérnek érte, a készülék ráadásul már bekerült a One mobilszolgáltató kinálatába is.

Ezen az áron egy olyan eszközt vehetünk birtokunkba, amely nyitott állapotban 7,2 milliméter vastag, míg zárt állapotban 15,2 millimétert mér. A készülék mindössze 193 grammot nyom, így könnyedén hordozható. A belső terében egy 6,9 hüvelykes FHD+ felbontású OLED kijelző lapul, amely 120 Hz-es képfrissítési sebességgel gondoskodik a sima és éles látványról. A külső oldalán pedig egy 3 hüvelykes OLED panel is helyet kapott, amely a gyártó ígérete szerint teljes funkcionalitást kínál, lehetővé téve a tartalom elérését anélkül, hogy szükség lenne a mobil kinyitására.

A burkolat alatt egy 4 nanométeres gyártástechnológiával készült MediaTek Dimensity 7300X processzor rejtőzik, amelyet akár 12 gigabájt memória és 512 gigabájt tárolókapacitás kísér. A hátlapon egy lenyűgöző 50 megapixeles kamera található, amelyet egy mélységszenzor egészít ki, míg a szelfik kedvelőinek egy 32 megapixeles előlapi egység áll rendelkezésre. Az akkumulátor kapacitása 4325 milliamperóra, és a 33 wattos töltési sebesség lehetővé teszi, hogy gyorsan újra üzemkész állapotba kerüljünk – ez több, mint amit a lényegesen drágább Galaxy Z Flip7 SE nyújt. Emellett a készülék támogatja az 5G hálózatokat, Wi-Fi 6-ot és Bluetooth 5.4-et, sőt, az NFC funkció is biztosítja az érintéses fizetés lehetőségét.

Érdemes tudni továbbá, hogy a ZTE Hungary nem csak ezt a mobilt hozta el a hazai felhasználóknak. A Nubia Flip 2 5G-vel párhuzamosan érkezik a kifejezetten mobilgamereknek fejlesztett Nubia Neo 3 GT 5, illetve egészen olcsó készülékek is:

Ha már szóba kerültek az okostelefonok, érdemes rápillantani az idei tesztjeinkre is:

Related posts